Az este folyamán sok kérdés elhangzott, ebből néhányat emelünk ki. Zsille Gábor első kérdése a kötet címére irányult.
– Miért A vágány mellett lett a cím? Közrejátszik, hogy ingázik lakóhelyéről, Velencéből a munkahelyére, Budapestre?
Az jutott eszembe a kérdés kapcsán, ha az ember fogná az egyes köteteket, a szókészlettár alapján fel lehetne vázolni az életteret
– mondta elgondolkodva a költő.
– A címet az hozta felszínre, hogy napi rendszerességgel hallgatom a pályaudvaron a hangosbemondót, és sokszor eszembe jut, amikor először megérkeztem a Keleti pályaudvarra 1996-ban, egyedül. Akkor ott nekem szólt. Erről az érzésről egy vers is született a kötetben Kislány a pályaudvaron címmel. Az én „nagycsütörtököm” is benne van a versben, Dsida versére gondolva: én is megálltam a semmi közepén húsz évvel ezelőtt. Azért is ez a kötet címe, mert nincs két egyforma utazás, hiába ugyanarról szól. A versek esetén is így van ez – magyarázta.
Majd arról beszélt a költő, hogy fontosnak tartja a szakmai hangokat, de az idő elhozta, hogy már nem akar megfelelni. Hiszen, mint mondta, az ember elvész, ha kívülről várja a döntést. Az írás révén tudja jól megtanulni a mesterségét, amihez legnagyobb segítsége az olvasás, a jó költészet olvasása. Zsille Gábor megjegyezte, hogy nagyon szép, töprengő, kifinomult vershang jellemzi a költeményeit.
– A kötetben öt versciklus van. Miért fontos, hogy minden ciklusban 16 vers legyen? – kérdezte a szerkesztő.
Szabadverset írok, amire mondták már, hogy prózavers. Ezt nem így gondolom, ezért ezzel a szabályossággal próbálom jelezni az olvasóknak, hogy ebben a szövegvilágban egy következetes rend uralkodik, ami már-már merev és fojtogató, csak nem a klasszikus hagyomány szerint íródnak a versek. Sok tudatosság van a megkomponálásukban, bár nem a ráció vagy a logikai gondolkodás érvényesül bennük. Sokszor a verset egy megismerési eszköznek élem meg, egy-egy vers írásakor összefüggések nyílnak meg előttem. A rendezettséget akartam megmutatni
– mondta határozottan. Zsille Gábor megjegyezte, hogy a könyvnek van egy szép gondolati íve, amelyben Jób is fontos szerepet kap.
– A kötet első verse: „Ha nálad tél van hát elmondom nekem a hideg az otthonom” – idézte a költő. – Ez lehet bűn, ha nem az erkölcs szerint van a kapcsolódás. Van az a pillanat, amikor még nem bűn valami és amikor már az. Valami ilyet éreztem ebben a pillanatban, amikor ezek a sorok íródtak. Jób könyve a kedvencem az Ószövetségben, mert a világ összes feszültsége benne van, nem csak teológiai szempontból. Jóbbal tudok azonosulni, bár nekem nem kellett megélni azokat a megpróbáltatásokat, amik neki jutottak. Azt üzeni számomra, hogy nem kell mindent tudni, Isten mit miért csinál. Az okos és bölcs magatartás az, hogy minden homály, minden szenvedés ellenére nyitva kell hagyni ezt a kérdést: Te tudod, Uram! A szellemnek erre a korlátlan perspektívára van szüksége.
Zsille Gábor a humor versbéli megjelenéséről is kérdezte Iancu Laura véleményét. – Az írás engem nem erről az oldaláról közelített meg – mondta.
– A feszültség motiválóbb erő számomra, mint a jó kedélyállapot. Vannak lazább szerkezetű szövegeim is, ami azzal van összefüggésben, hogy a hitem merevsége oldódott egy kicsit. Élvezem a játékos versek olvasását, de igazán az segít, ha a költészet az élet nagy kérdéseivel foglalkozik –mondta. Iancu Laura végezetül olvasott néhány verset a kötetből.
Köztük volt egy verssor, amely erősen kapcsolódott a beszélgetés magvához: „Isten a fájdalmat szépnek teremtette”.
Borítókép: Pillanatkép a csütörtöki könyvbemutatóról (Fotó: Nemes Attila)
