Csíksomlyó közismert katolikus Mária-kegyhely a Székelyföldön, ahová nemzedékek óta kitartóan és nagy számban zarándokolnak az emberek. A hagyományos búcsújárás a diktatúra után 1990-től lényeges változásokon ment keresztül: százezres tömegek keresik fel, különösen pünkösd idején. A vallási turizmus egyik célpontja lett, hivatalos egyházi elismertetés nélkül is nemzeti kegyhelynek számít. Az idei Szent István Könyvhétre a L’ Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg A csíksomlyói kegyhely és búcsújárás – Diktatúra, rendszerváltás, modernizáció című kötet, melynek szerzője Mohay Tamás az ELTE BTK Néprajzi Intézetének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett néprajzkutató. Számos tanulmánya és népszerűsítő írása jelent meg korábban Csíksomlyóról és ez a kötet szerves folytatása a szerző 2009-ben megjelent monográfiájának, ami a pünkösdi búcsújárás régmúltjáról szól.
A csíksomlyói kegyhely története
A kötet bemutatóját a Néprajzi Múzeum vetítőtermében tartották. A Villő énekegyüttes középkori Mária-énekei után Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója és Gyenes Ádám a L’Harmattan Kiadó igazgatója köszöntötte a könyvbemutató résztvevőit. Majd Pócs Éva, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritája és Tánczos Vilmos, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora beszélgetett a szerzővel. Szó volt többek között arról, hogy Mohay Tamás a kommunista egyházüldözés és a rendszerváltást követő évtizedek teljességre törekvő elemzését adja ebben a kötetben, aminek alapját a szerző 1985 és 2010 között végzett néprajzi-antropológiai kutatásai adják. A könyv több mint hatszáz oldal, terjedelmében és tartalmában is hatalmas alkotás. A szerző összefoglalja a kegyhely életének első évszázadait, majd a negyven évet átívelő diktatúra a téma. Végül hosszan tárgyalja az 1990 után feléledő búcsújárást és a kegyhely változásait a vezetőktől a tárgyakig, a térszerkezettől a médiáig. Az összefoglaló fejezetet forrásszövegekből összeállított mellékletek, személynév- és földrajzinév-mutatók követik. A szöveget 267 jól adatolt, többnyire színes fénykép illusztrálja, amelyek túlnyomó többségét a szerző készítette.