Ez a világ első globális energiaválsága
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint erről részben a kőolaj-exportáló országok termelésének visszafogása tehet.
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint erről részben a kőolaj-exportáló országok termelésének visszafogása tehet.

A republikánusok inkább a hazai kitermelést ösztönöznék és nem külföldön lobbiznának az olajért.

Az OPEC-országok határozata alternatív beszerzési források felkutatására kényszeríti az Egyesült Államokat.

– Nem fogunk nem piaci feltételekkel dolgozni – fogalmazott az orosz miniszterelnök-helyettes.

Az Eurostat adatai szerint a háború kitöréséig a V4-es országok közül Magyarország csökkentette legnagyobb mértékben a függőségét az olaj terén.

Az üzletember arról is beszélt egy konferencián, hogy aggasztja a születések alacsony száma.

Szlovákiába már érkezik a kőolaj, Magyarországon pedig várhatóan a holnapi nap folyamán helyreáll a szállítás.

A cég korábbi ajánlásának megfelelően továbbra is azt kéri ügyfeleitől, hogy naponta legfeljebb ötven litert tankoljanak.

A szállítások mielőbbi újraindítása érdekében a magyar fél is igyekszik közbenjárni.

Az Európából kitiltott orosz nyersanyag más piacokat talált magának.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

A magyar miniszterelnök a migráció veszélyeire hívta fel a figyelmet.

A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.