Elhunyt Szakály György Kossuth-díjas táncművész
A művészt hetvenedik életévében érte a halál.
A művészt hetvenedik életévében érte a halál.

A Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjével kitüntetett érdemes művész 76 éves volt.

Elhunyt Novák Ferenc, közismert nevén Tata.

A koreográfus 94. életévében, augusztus 17-én hajnalban békésen elaludt.

Milyen a jó színház Györfi Csaba szerint?

Rábai Miklósra emlékezik bemutatójával a Magyar Állami Népi Együttes.

A Kossuth-díjas koreográfus az M5 vendége volt.

Lélekemelő szépség az Operaházban.

Egy férfi és egy nő alkot egy párt, és nem tudom, miért kellene ezt eltörölni – mondta a koreográfus.

Szakály György a balettszerepekről, Sinkovits Imre sminkeléséről és a nagy ugrásokról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Orosz drónok támadtak.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A magánszemélyeket ez év első hónapjaiban több kötelezettség érinti.

A magyar kapust annak ellenére is dicsérték Németországban, hogy a bajorok kiütötték a Lipcsét.

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.