Art and Antique művészeti vásárt rendeznek a Bálnában
Mintegy negyven galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító várja az érdeklődőket március elején.
Mintegy negyven galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító várja az érdeklődőket március elején.

Izgalmas évaddal, sokféle témával várja a látogatókat a kortárs művészetek otthona. Hogy mire készülnek idén, a múzeum igazgatója jelentette be.

Az utóbbi időben mind jobban figyelnek a kelet-közép-európai alkotókra a nemzetközi gyűjtők.

A rendszerváltástól napjainkig, a BÁV-tól az art fairekig vezetett az út.

A művészet valójában a társadalom szélesebb rétegéről is szól, sőt rólunk szól igazán – de vajon figyelnek-e erre ma az alkotók?

Különleges kortárs művek a Postamúzeum pénteken nyíló kiállításain.

Klasszikus kortárs magyar remekművek Szilágyi András magángyűjteményéből.

Az Artotek.hu oldalon zajló aukció egyedülálló a hazai műtárgypiacon, az alkotások ugyanis egymással is rivalizálnak.

A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Népi Iparművészeti Gyűjteménye tavasszal is várja az érdeklődőket.

Nem passzív kíváncsisággal, inkább valamiféle beleélő aktivitással vizsgálom a látottakat – mondta lapunknak Szegő György, a Műcsarnok művészeti vezetője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Marad a hideg, télies idő.

Álhírkampányt indított és természetesen lebukott a Tisza Párt.

Üzenetet kaptak azok a fiatalok, akik nem szeretnének elmenni szavazni.

FBI-segítséggel vadásznak a szökésben lévő bűnözőre.

Oroszország különböző régióiban támadtak az ukránok.

Példátlan történelmi siker, hogy Magyarország alapítóként vehet részt a Béketanácsban – hangsúlyozta lapunknak Fekete Rajmund történész, Amerika-szakértő.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A békebeli Balaton és a Retyezát-hegység is feltűnik az elfeledett klasszikusban.

PM Orban’s confident performance made Peter Magyar’s past fiascos and failures stand out even more.

A Levante elleni mecs előtt és a lefújás után is megtörten látták az alagútban a brazil játékost.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.