A mexikói kortárs színházról beszélgetett az alkotókkal Lukácsy György, a Nemzeti Színház munkatársa. Mások mellett Luis de Tavira, a Mexikói Nemzeti Színház korábbi igazgatója, Aurora Cano jelenlegi művészeti igazgató és Conchi León színész-rendező-író vett részt a közönségtalálkozón. A művészek egyöntetűen úgy látták, megható, hogy ilyen távolságra elhozhatták előadásaikat. Az előadás díszletei másfél hónapig utaztak, mire eljutottak Brüsszelig.
A Teatro de Babel A fundamentalista című előadással érkezett, ők hozták el a Moszkva című előadást is, a Mexikói Nemzeti Színháztól pedig az Emiliano Zapata asszonyait láthattuk.
A három előadásról szólva Aurora Cano elmondta, A fundamentalista, a kortárs írás iránti érdeklődésből fogant és „mint dramaturg, úgy vélem, arra a kérdésre próbál választ adni, hogy: mi lenne, ha volna hitem.” A Moszkva című előadás személyes hangvételű darab, és a mexikói színjátszás jelentőségét boncolgatja. A mexikói forradalom hősének emlékére született Emiliano Zapata asszonyai a mexikói forradalmár köré felsorakoztatott fiktív nőkre épül.
Elhangzott, hogy a három darab véletlenszerűen lett az olimpiára kiválasztva.
Egy ennyire nyitott és globalizált világban, amiben élünk, az esztétikai különbségek egyre inkább összemosódnak, a színház pedig univerzálisan hasonló kérdésekre keresi a választ.
Emiliano Zapata asszonyaival kapcsolatban Conchi León a darab író-rendezője úgy fogalmazott: „Úgy tartjuk, hogy a hőseink megkérdőjelezhetetlenek, de közben rengeteget nevetünk magunkon. A mexikói emberre általánosan jellemző, hogy öniróniával viseltet önmaga iránt. A humor segített túllendülni történelmi traumáinkon, nem véletlen, hogy a halottak napja vidám ünnep nálunk, ez segít feldolgozni a mulandóságot.
Harcolunk a gyilkosság és az erőszak ellen, de a nevetés és az irónia a túlélésünk eszköze, amikor sorscsapást, például földrengést élünk meg. Meg kellett tanulnom nevetni, hogy tovább tudjak lépni.
Luis de Tavira, a Mexikói Nemzeti Színház korábbi igazgatója, aki megelőzően jezsuita pap volt, kifejtette, hogy a világ egyik legrégebbi színházi hagyománya a mexikói, ezeréves múltra tekint vissza, a monumentális színház pedig a mexikói identitás része. A gyarmati korszak lezárásával, Mexikó függetlenedésével új korszak születik a színházban is: a színház sok mindent vállal, és sok hatást szintézissé gyúr. „A társadalmi viszonyokon kívül nem tudjuk értelmezni a színházat, ezért ez rendre jelen van az előadásokban.”
A jelenkori színház egyik fő feladata, hogy közösséget formáljon. Az elszemélytelenedett világban a színház túlélése, az emberiség túlélése is
– hangsúlyozta Tavira.
Aurora Cano kifejtette, többféle probléma is van jelenleg a mexikói színjátszásban: létezik egy formai és egy tartalmi útkeresés. „Örök színházi kérdések, hogy mit és hogyan vigyünk színre, de ezek szociálpolitikai és filozófiai kérdésekkel is párosulnak. Mindez nagyon is konkrétan látható a jelenkori mexikói színházjátszásban. Színre szeretnénk vinni mindazt az őslakos és a spanyol kultúrát, amelyből a mexikói összeáll, de túlmenően ezen, további kultúrák is léteznek és a multikulturalizmust is meg szeretnénk mutatni. A Mexikói Nemzeti Színház igazgatójaként az igazi nagy kihívás, hogy a különböző esztétikumok, nyelvi megnyilvánulások és szempontok számára teret engedjünk. Összetett kérdés ez, ami összefügg identitással és előadásmóddal.
Van egy olyan külföldről jövő, világszerte érezhető hatás, amely megkövetelné, hogy a mexikói színház is legyen politikailag korrekt. Vagyis olyan dilemmákkal szembesül, hogy mi az, ami elmondható, és mi az, ami nem? A közösségek gyermekek, nők szerepe? Mit láttathatunk? Izgalmas kihívás ilyen nyomás alatt mexikói színházat teremteni. Egyúttal ez
egy moralizáló, és civilizációs szempontból cenzúrázó tendencia is, amely megpróbálja meghatározni, hogy az emberek azok legyenek, amelyek voltaképpen nem.
Mégpedig azt, hogy az emberek legyenek korrektek. Azonban az emberek általában nem korrektek: csodálatosak, olykor szörnyűek vagy kegyetlenek, irigyek, vagy éppen igazságtalanok, de semmiképpen nem korrektek. Ebben a nyomásban kell nekünk színházat alkotnunk.”
Arra a kérdésre, hogy milyen benyomásokat szerzett a magyar nézőkről, elmondta, a színház és a kultúrájuk iránti mély kötődést, erős kapcsolódást tapasztalt. „Olyan figyelmet tapasztaltam, ami számunkra újdonság. A közönség nem mindig figyel, de itt állandóan figyeltek ránk és határtalan nyitottsággal fogadták, amit mi kínálunk. Nagyon empatikus, és borzasztóan kedves a magyar közönség, másképp tapsol, mint a mexikói. A színészeink könnyekig hatódtak attól, ahogy megtapsoltak minket Budapesten.”
A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila megköszönte a részvételt, mint mondta, három csodálatos napon vannak túl a vendégül látott alkotókkal.
Mindig meghatódom a színészi azonosságoktól, látva, hogy ugyanolyan szenvedéllyel égetjük magunkat a színpadon, mint tőlünk távol eső országok színészei.
– Részemről van egy komoly szándék arra, hogy a köztünk lévő párbeszéd megmaradjon és a mexikói színészeket újra meghívjuk a fesztiválunkra – mondta Vidnyánszky Attila.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
Borítókép: Nemzeti Színház
