Okoskodnak Bukarestben és előre isznak a medve bőrére a „trikolórok”
A románok az UEFA döntése előtt biztosak benne, hogy a válogatottjuk feljut a B osztályba.
A románok az UEFA döntése előtt biztosak benne, hogy a válogatottjuk feljut a B osztályba.
Az Európai Unió közvetítésével zátonyra futott a párbeszéd.
A román szurkolók – akárcsak a tavalyi Eb-selejtezőn – a lelátóról az önálló Koszovó létezését firtató rigmusokat skandáltak, Szerbiát éltették.
Az Európai Bizottság elnöke dicsérte szombaton Pristinában Koszovó gazdasági fejlődését.
A koszovói miniszterelnök követeli a Szerbia és országa közötti öt kilométeres biztonsági övezet visszaállítását.
Szakértő: Vucsics elnök megpróbál egy olyan egyensúly-politikát kialakítani és folytatni, amelynek köszönhetően országa a Nyugattal és a Kelettel is jó viszonyokat ápolhatna.
Belgrád különleges szociális védelem alatt álló területté nyilvánítja Koszovót.
A pristinai kormány szombat reggel lezárt két határátkelőt Koszovó és Szerbia között, miután a határ szerbiai oldalán élők egy csoportja blokád alá vonta az odavezető utakat.
Lassan egy hete nem tudnak bemenni a munkahelyükre a koszovói szerbek, mert a pristinai hatóságok blokád alá helyezték a szerb intézményeket.
Razziát tartott a koszovói rendőrség a szerb kormány észak-koszovói szerveinek épületeiben péntek este, a szerb miniszterelnök határozottan elítélte Pristina lépését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mindegy mit tesz a kormány, a baloldal támad – írja Deák Dániel.
„A brüsszeli mélyállam Magyarországra küldte ügynökét” – jelentette ki Szánthó Miklós a Fiatal Republikánusok éves nagygyűlésén (YRNC) az amerikai Nashville-ben.
Saját közösségi oldalán osztotta meg a Kneecap nevű antiszemita raptrió, hogyan szidják Orbán Viktort.
A Zebra a liberális álhírgyártás ikonikus alakja, állatorvosi lova.
Az Állami Számvevőszék friss jelentése szerint a kormánypártok pénzügyi működése megfelelt a jogszabályoknak.
Az Otthon start hitellel a többi között kizárható a kamatkockázat.
Több mint három évtized után jött a „válás”, Fejes szerint ez is trauma.
1914 nyarán az európai nagyhatalmak vezetői tévedésből és félelemből egymást „húzták bele” a háborúba.
Az Állami Számvevőszék friss jelentése szerint a kormánypártok pénzügyi működése megfelelt a jogszabályoknak.
Az Otthon start hitellel a többi között kizárható a kamatkockázat.
Több mint három évtized után jött a „válás”, Fejes szerint ez is trauma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.