Koszovó és Szerbia ismét destabilizációval vádolja egymást
A Koszovóban élő szerbek nem használhatják tovább a Szerbiában kiadott rendszámtábláikat.
A Koszovóban élő szerbek nem használhatják tovább a Szerbiában kiadott rendszámtábláikat.

Több ezer koszovói szerb vonult utcára a hétvégén, a koszovói és szerb vezetők egymásra mutogatnak.

Amiatt tiltakoznak, hogy elrendelték a Szerbia által kiadott rendszámtáblák cseréjét.

Az egyezményeknek köszönhetően a térség hat államának polgárai útlevél nélkül léphetik át a határokat.

Az utóbbi néhány napban több drónt is észlelt a szerb hadsereg Szerbia és Koszovó határán.

Védelmi miniszter: Belgrád nem készül háborúra, de nem várhatják felkészületlenül az eseményeket.

Az elfogott szerb és két társa a koszovói Kristal településen segítséget nyújtottak, illetve részt vettek civilek lelövésében, amely 33 koszovói albán halálát eredményezte.

Koszovó esetében a Nyugat nem aggódott Szerbia területi integritásáért.

A szerb elnök az ENSZ-közgyűlésben beszélt arról, hogy először hazája területi integritása ellen indult támadás.

A köztársasági elnök nemcsak a főhadiszállásra, hanem a bázisra is elment.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.

Uniós joggal menne szembe a Tisza Párt ígérete, ami blokkolná a forrásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.