Immár hivatalos: garázdasággal gyanúsították meg Ruszin-Szendi Romuluszt
Magyar Péter honvédelmi szakértője a Mandiner riporterét lökte fel, ezért indult eljárás.
Magyar Péter honvédelmi szakértője a Mandiner riporterét lökte fel, ezért indult eljárás.

Tiszás szimpatizánsok Kötcsén megfenyegették az M1 stábját, illetve egy kisgyermekes családot is megfélemlítettek.

HETI AGYRÉMEK – Jobb egy mezőről nézni az elfogyó vérholdat, mint a neten hörögni.

A TUDATOS POLGÁR – Magyar Péter tragédiája, hogy Orbán már miniszterfeleség korában sem szerette.

Császár Attila a Hír TV Monitor című műsorában beszélt a botrányos kötcsei eseményről, ahol akasztással fenyegették meg.

Azt is gyalázzák, aki egyébként az ő emberük.

Nem maradhat következmények nélkül a hőbörgő tiszások erőszakossága.

Peti, süllyed a hajó!

Legfrissebb videójában a felelős kormányzás egyik lényegi elemére mutatott rá a miniszterelnök.

Már ha egyáltalán sikerül azt elfogadni. Az Európai Unió a szétfeslés és a széttagolódás állapotába lépett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.

Ebből balhé lesz.

A milánói–cortinai téli olimpia hivatalosan a pénteki megnyitóünnepséggel veszi kezdetét, de a versenyek már zajlanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.