Újabb látogatócsúcsot döntött a Művészetek Völgye
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljára idén 148 ezer ember látogatott el a tíz nap alatt.
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljára idén 148 ezer ember látogatott el a tíz nap alatt.

A régi nagy slágereket sokan megkönnyezték.

Itt az ideje, hogy mint nemzet elmondjuk a közös történeteinket, ehhez most már politikai szándék, szakmaiság, jó forgatókönyvek és filmek is vannak.

Carlos Alcaraz védelmébe vette a huszonharmadik Grand Slam-torna-győzelmére törő szerb klasszist.

A 22-szeres Grand Slam-győztes szerb klasszis három szettben, mégis kínlódva jutott be a nyolcaddöntőbe.

Az ország Janka nénije pénteken ünnepli 85. születésnapját. Természetesen ezen a napon is a közönséget szórakoztatja.

Az énekes a Petőfi rádióban mesélt arról, hogyan őrizte meg lelkesedését mind a mai napig.

Az énekesnő most elárulta a követőinek, hogy mivel foglalkozott idáig és mire készül mostanában.

Richter Flórián társulata a kormány segítségével vészelte át a koronavírus-járványt.

Óvintézkedések mellett a szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás megengedett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Nemzet folyamatosan frissülő tudósításban számol be a sajtótájékoztatóról.

Fontos bejelentést tett a miniszterelnök.

Így történhetett meg, hogy nem csak az applikáció felhasználói adatai kerültek nyilvánosságra.

Magyar Péter Orbán Viktor akar lenni, és szeretne olyan pártot, mint a Fidesz – mondta Az igazság órájában Nagy János.

Az ukrán háborús maffia így égeti el az európai adófizetők pénzét.

A német kormány szerint az Oroszország jelentette fenyegetés indokolja a hadsereg megerősítését.

Készülhet a negyedik csapás.

A Sopront irányító szakember új együttese élén remekelt az Eb-selejtezőn.

Egy nemzetközi kutatócsoport új, digitális térképet készített a római utak hálózatáról.

Összességében kedvező változások, könnyebb az igénylés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.