Megváltoznak a külföldiek ingatlanhoz jutásának feltételei
Új jogköröket kapnának az önkormányzatok.
Új jogköröket kapnának az önkormányzatok.

Súlyos gondok a valaha bejelentett legnagyobb belső menekült lakosságú országban.

A turistákra is gondol az intézmény.

A népszerűbb darabok, a zenés előadások és a klasszikusok feliratozása a terv a budapesti színházakban.

Továbbra is a kínaiak a legaktívabbak, de a Covid a harmadik országbeliek ingatlanszerzéseit is visszavetette.

A járvány miatt csak a hazánkban élő, nem magyar állampolgárok adnak-vesznek lakásokat, nincsenek külföldi befektetők,

Szinte minden területen csökkenő kiadásokat mértek, tartózkodási időtől és utazási céloktól függetlenül.

Míg tízből kilenc kínai Budapesten vásárol ingatlant, addig a németek fordítva, tízből kilencen kistelepülésen.

A korlátozás a hazatérő kínai állampolgárokra nem vonatkozik.
Súlyos veszteséget okozhat a vadásztársaságoknak, ha az őszi főszezonban sem tudják fogadni a külföldi bérvadászokat, akik az éves vadászati összbevételek több mint ötödét generálják Magyarországon – olvasható a Világgazdaság hétfői számában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

Nem sokáig pörgött tovább a családi „üzlet”.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A válogatott írek elleni veresége és a vb-kijutás elúszása után a Fradi kapusa is maga alatt volt.

A gólszerző Lukács Dániel értékelte a magyar válogatott írek elleni vereségét.

Hungary's Prime Minister has shown that with clear ideas, consistency, courage, and willpower, even small nations can earn respect, said Max Ferrari, Italian political expert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.