Ez a csapat lehet Robert Lewandowski következő állomáshelye
Német beszámolók szerint a lengyel csatárnak mindig az volt az álma, hogy Spanyolországban játszhasson.
Német beszámolók szerint a lengyel csatárnak mindig az volt az álma, hogy Spanyolországban játszhasson.
A csatár jobban kezdte a barcelonai karrierjét, mint Messi, de Kubala rekordját nem tudta túlszárnyalni.
Jürgen Klopp egy epikus bokszmeccshez hasonlította csapata vasárnapi rangadóját a Manchester City ellen.
Nem bírt egymással a két bajnokaspiráns, 2-2-es döntetlen született az Etihadben.
Mariano Diaz szédülésre panaszkodott a Getafe elleni meccs előtt, ezért nem nevezte Carlo Ancelotti.
Folytatódott a két egykori csapattárs, Cristiano Ronaldo és Wayne Rooney szócsatája.
Az olasz vezetőedző olykor a legrosszabb pillanatokban viccelte meg a tanítványait.
Kondás Elemér kevesebb mint egy évet dolgozott az NB II-ben szereplő DVTK vezetőedzőjeként.
Emberelőny ide vagy oda, a Barcelona nem tudott nyerni az Eintracht Frankfurt vendégeként.
Az Everton azon hat klub egyike, amely még soha nem esett ki a Premier League-ből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
Megszólalt Bandar al-Horajef, az ország ipari és ásványkincsekért felelős minisztere.
A légitársaság állítólag nem biztosított szállást vagy megfelelő segítséget az éjszakára a városban rekedt utazóknak.
Az olasz Giuseppe Palermót, más néven "Peppét" Bogotában fogták el.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.