A szövetségi kapitány a lap kérdésére úgy nyilatkozott, hogy nem tervez sok változást a kezdőcsapatban kedd este az angolok ellen megnyert mérkőzéshez képest, ám az biztos, hogy Gulácsi Péter helyett ezúttal Dibusz Dénes áll majd a kapuban. A koronavírusos Gazdag Dániel és a sérült Botka Endre mellett Kleinheisler László sem lesz bevethető Olaszország ellen, ugyanis a vasárnapi edzésen térdsérülést szedett össze.
– Egy labdatartó gyakorlat közben történt a baj. Laci és egy másik játékos egyszerre ment a labdára, egy teljesen hétköznapi helyzet volt, sajnos szerencsétlenül ütköztek, és Laci térde megsérült. Vélhetően négy hétre esett ki, úgyhogy már el is hagyta a válogatottat. Nagyon sajnálom, mert fontos játékos, de az utóbbi időben elég peches volt a válogatottnál. Pedig fontos láncszem, Fiola Attilához hasonlóan olyan futballista, aki több poszton is bevethető, és kezdőként, valamint csereként is képes segíteni a csapatnak. Sajnálom, hogy a következő meccseken nem számíthatok rá – fogalmazott Rossi.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!