Továbbra is gyengélkedik a Ferencváros, tüntettek a drukkerek
A Kisvárda és a Puskás Akadémia után a Fradi is döntetlent játszott a labdarúgó NB I 22. fordulójában.
A Kisvárda és a Puskás Akadémia után a Fradi is döntetlent játszott a labdarúgó NB I 22. fordulójában.

Az idén még pont nélküli fehérváriak paksi vendégjátékával kezdődik a 22. forduló az NB I-ben.

Kiválóan kezdett a tolnaiak ellen, mégsem tudott élre állni az NB I-ben a Kisvárda.

MTK–FTC örökrangadót rendeznek az NB I-ben. Fehérváron kiderül, Szabics Imre volt-e a fő probléma.

Az orosz edző kapcsolatrendszerének köszönhetően igazolt két játékost az NB I címvédője.

A Kisvárda sportigazgatója cáfolta a román edző érkezését, és kitiltotta Claudiu Bumba menedzsereit a klubtól.

Jobban játszott a Kisvárda, de nem tudott nyerni Debrecenben a tavaszi futballszezon első fordulójában.

A ZTE kétszer tudott egyenlíteni, de harmadszorra már nem. 3-2-es győzelmével a Paks feljött az ötödik helyre a labdarúgó NB I-ben.

Az északmacedón Dorian Babunskival két és fél éves szerződést kötött a Debrecen.

Holender Filip a szerb Partizantól igazolhat haza a magyar nevelőklubjába, a Budapest Honvédba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A balliberálisok örülnének, ha elmaradna a találkozó.

Navracsics Tibor szerint ez nem lesz elég.

Kiderült az is, mi lesz a budapesti békecsúccsal.

Többen ijedten számoltak be élményeikről a közösségi médiában.

Az AfD politikusa Magyarországra látogatott.

A magyar miniszterelnök a közösségi oldalán tett közzé bejegyzést Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök magyarországi találkozójáról.

Marco Rubióval tárgyal a magyar külügyminiszter.

A négyórás operáció közben nem tette le hangszerét.

A Newcastle kapusa, Nick Pope kidobásból adta a gólpasszt a második angol találatot elérő Harvey Barnesnak.

A korábbi angol válogatott csatár, Chris Sutton kemény kritikával illette a Liverpool vezetőedzőjét a magyar játékos miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.