Iskoláknak adományozott 220 laptopot a 4iG Alapítvány
Több ezer diák számára nyílik új fejlődési lehetőség a Digitális esély programban.
Több ezer diák számára nyílik új fejlődési lehetőség a Digitális esély programban.

Minden kérdésre tudja a választ?

Hetvenezer fiatal érettségizett, a levelet postán kapják meg.

Három éve, akkor még tizenhat évesen bénította meg a rendszert.

A szőnyeg alá söpörték a Joe Bidennel kapcsolatos kompromittáló információkat.

A néppárt ezt határozottan visszautasítja.

Hunter Biden laptopján olyan terhelő információk és bizonyítékok lehetnek, amelyek leleplezik a Biden család korrupciós ügyeit.

Súlyos bizonyítékok lehetnek Magyarországon Hunter Biden ellen.

Az eszközök nemcsak a tanulást, hanem a tanárok munkáját is segítik.

Összesen csaknem 580 ezer notebookot osztottak ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Felcsuti Péter azzal érvel, ő maga még kritikusabb adóügyben, mint az ellenzéki párt.

Telt ház volt a háborúellenes gyűlésen.

Magyar Péterék szerint Brüsszel jobban tudja, hogy mi a jó a magyaroknak.

Sokaknak okoz fejtörést a megfelelő fa kiválasztása.

A nyugalmazott altábornagy szerint a háború békés lezárása az utolsó tíz méteren jár.

A károk hosszú távú kockázatokat vetítenek előre, a helyreállítás sürgetővé vált.

Az elmúlt időszakban Oroszország fokozta a támadásait.

Milyen változásokkal kell számolni az űrutazás során?

The left always wants the same thing.

A négyszeres világbajnoknak még a győzelem is kevés lehet a vb-címhez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.