
- Magyar Nemzet
- látogatás
látogatás

Be nem jelentett látogatást tett Irakban Mike Pence amerikai alelnök
Washington azt szeretné, ha a bagdadi vezetés visszafogottságot tanúsítana az országban zajló korrupcióellenes tüntetésekkel szemben, miután az elmúlt két hónap tiltakozásaiban több mint 320 ember halt meg – mondta a be nem jelentett látogatásra Irakba ér
Törökország nélkül nem lehet megállítani a bevándorlást
A kormányfő nyomatékosította: Magyarország nem akarja, hogy déli határainál kelljen feltartóztatni több százezer embert, de bármerre is induljanak a migránsok, hazánk meg tudja védeni határait.

Bevezetés a diplomáciába
Ha a világ felhőtlen, háborítatlan és tökéletes hely volna, nem lenne szükség diplomatákra, legfeljebb társalkodónőkre, síoktatókra és fitneszedzőkre. De nem az.

Erdoğan: Továbbra is ilyen jó kapcsolatokra van szükség Magyarországgal
A török elnök kifejtette, 6 milliárd dolláros kereskedelmi forgalmat határoztak meg célként, amely reális. Magyarország és Törökország képes ennek elérésére.
Barátok közt
A Macron házaspárt a legnagyobb pompával várták a csaknem másfél milliárd fős Kínai Népköztársaság potom 25 milliós gazdasági fővárosában.

A gazdasági kapcsolatok fejlesztését szorgalmazta Merkel Indiában
Megérkezett Budapestre Vlagyimir Putyin
Útlezárásokra, időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani az orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter látogatása miatt ma Budapest számos pontján.

Putyin-vizit: fókuszban a keresztények megsegítése
A közel-keleti keresztény közösségek támogatása is kiemelt témája lesz a szerdán Budapestre látogató orosz elnök és a magyar kormányfő tárgyalásainak.
Forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten az orosz delegáció látogatása idején
A belügyminiszter döntése alapján a TEK látja el a kiemelten védett személyek, ez esetben Vlagyimir Putyin és Szergej Lavrov védelmét.
Fontos híreink
Kiderült az igazság: így menekült el Timur Mindics Ukrajnából

Gyilkosság Kaposváron: rendőrök lepték el a belvárost

Arteta foghatja a fejét, ez most nagyon nem hiányzott az Arsenalnak

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Először adták át a Karikó Katalin által alapított JATE-díjat
A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Neves vendégek, magyar zászlók és „firkás” pólók a telt házas háborúellenes gyűlésen + videó
Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Be fogják sorozni a magyar fiatalokat, ha Magyar Péter kerül kormányra
Orbán Balázs a Fidelitas kongresszusán emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romulusz már megmondta, hogy „Szlava Ukrajini!”, mindenkit be fognak rántani.

Kocsis Máté: A Tisza Párt és a DK a brüsszeli elit hazai bábjai, ezért háborúpártiak + videó
A tét óriási, csak a vak nem látja – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.
Külföldi híreink

Tüntettek Zelenszkij ellen
A Majdan téren összegyűlt emberek korrupció ellenes jelszavakat skandáltak és Zelenszkij lemondását követelték. Újabb tüntetéshullám indult az ukrán elnök ellen.

Megérkezett az első hó, fehér lepelre ébredt a város + videó
A hólapát és a szánkó is előkerült.

Orbán Viktor sikere a brit sajtó figyelmének középpontjában
A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nagyon megszórták a Liverpool kapusát, Ausztria már ma kijuthat a vb-re
Spanyolország továbbra is menetel a vb-selejtezőn, míg Ausztria is fontos lépést tett az egyenes ági kijutáshoz.

Vámos Petráékkal most sem bírt a DVSC, Elek Gáborék történelmi sikere
Nagy kihívás megállítani a Metzet a BL-ben, a debrecenieknek ez egyszer sem sikerült.

Egy obszcén, trágár és szókimondó költő, akit nem is ismertél eddig, pedig kellene
Vízben égni, tűzbe fulladni címmel jelennek meg Charles Bukowski versei december elején.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
