Lengyelország ragaszkodik uniós tagként szerzett jogaihoz
A kormánypárt szerint politikai okok vezérlik a bizottságot.
A kormánypárt szerint politikai okok vezérlik a bizottságot.

Jaroslaw Kaczynski szerint az Európai Bizottság megszegte az ígéretét.

Szénre váltana a drága és bizonytalan orosz gázról Európa – de a kijózanító valóság a szénpiacon is szembejön.

A Lengyelország előtt álló legnagyobb probléma az eddig Oroszországból importált kőszén beszerzése a lengyel elnök szerint.

Az újságíró szerint a magyar kormányfő ukrajnai háborúról szóló, Tusnádfürdőn elhangzott beszédét félreértelmezi a lengyel média.

A lengyel kormányfő Orbán Viktor tusványosi beszédére reagálva egyetértett abban, hogy az ukrajnai háború megváltoztatta a két ország közti kapcsolatot.

Elakadt a körcsereprogram, egyre többen bírálják Olaf Scholz kancellárt a tétlensége miatt.

A miniszterelnök politikai igazgatója a Do Rzeczy lengyel lap hasábjain állt ki a magyar miniszterelnök mellett.

Varsó az Oroszország elleni büntetőintézkedések egyik fő támogatója, még akkor is, ha azok kontraproduktívak.

Az ukrajnai háború miatt kialakult új biztonságpolitikai helyzet változást hozott egyes államok álláspontjában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött – írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

Közösségi oldalán gratulált a Ferencváros mai sikeréhez a magyar Miniszterelnök.

Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.

Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.

A békemenettel Magyarország azt üzente a világnak, hogy készen áll a budapesti békecsúcs megrendezésére - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Brüsszelben.

Trump ázsiai körútja több országot érint.

A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.

A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.

Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.

Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.