idezojelek

A második világháború tanulságai

Az igazsággal való szembenézés nemcsak a múlttal, hanem a jövővel szemben is kötelességünk.

Cikk kép: undefined

A II. világháború 1939. szeptember 1-jén kezdődött. A Harmadik Birodalom kiprovokálatlanul és hadüzenet nélkül indította meg Lengyelország elleni támadását. A háború egyik első művelete a Westerplatte-félszigeten lévő lengyel lőszerraktár ágyúzása volt. A lengyel katonákra a Schleswig-Holstein csatahajóról nyitottak tüzet, amely korábban egy állítólagos békés látogatásra érkezett Gdańskba.

Azért idézem fel ezeket az alapvető tényeket 83 évvel a második világháború kitörése után, mert az időbeli távolság ­miatt az euró­pai társadalmak egyre kevésbé ismerik a modern Euró­pát alakító események előzményeit. Minél kevesebb közvetlen tanúja marad fenn ezeknek az eseményeknek, annál törékenyebbé válik a háborús idők emléke, és annál nagyobb felelősség hárul ránk az igazság gondozása terén. Ennek a felelősségnek ma nagyobb a tétje, mint bármikor a háború utáni történelem során.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A háború előtti Európa azért esett a második világháború csapdájába, mivel éveken keresztül nem volt képes megérteni és megfelelően értékelni a két totalitárius ideológia által hordozott fenyegetést. A szovjet kommunizmus és a német nácizmus teljesen felfoghatatlan jelenségnek számított az akkori politikai elit számára. Különösen a nácizmus és a németek Hitler iránti tömeges rajongása haladta meg az európai képzelet határait. Végül is Németország éveken át volt a magasan fejlett, a tömeges őrületre nem fogékony kultúra mintaképe.

Hitler a németországi hatalomra jutásától kezdve nem titkolta birodalmi ambí­cióit. Ezen ambícióit lépésről lépésre valósította meg, kezdve Ausztria elcsatolásával, majd Csehszlovákia megszállásával. Mindezen lépéseket Európa passzívan fogadta, és abban a tévhitben ringatta magát, hogy a németek étvágyának kielégítésével elkerülhető lesz a háború. A béke ára azon népek és államok leigázása lett volna, amelyeket Németország saját befolyási övezetébe, saját „Lebens­raumjába” sorolt.

Lengyelország helyzete ebből a szempontból kivételes volt. Hitler többször is úgy próbálta elcsábítani a lengyeleket, hogy együttműködést ajánlott egy alárendelt állam státusáért cserébe, de Lengyelország egyik ajánlatot sem fogadta el. Ezért Németországnak csak egy döntése maradt – az invázió. Hitlernek ugyanakkor két aggálya volt. Egyrészt hogyan fog a Nyugat reagálni a lengyel szövetséges elleni támadásra, másrészt hogyan fog reagálni a Harmadik Birodalommal hivatalosan ellenséges Szovjetunió.

A számos különbség ellenére a két totalitarizmust a lengyel állam elpusztítására irányuló törekvésük kötötte össze. 1939. augusz­tus 23-án a Harmadik Birodalom és a Szovjet­unió megnemtámadási egyezményt írt alá, egy titkos kiegészítő jegyzőkönyvben pedig megállapodott Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország, Finnország és Románia területeinek felosztásáról. A Molotov–Ribbentrop-paktum megpecsételte Közép- és Kelet-Európa sorsát. Szeptember 1-jén Németország lerohanta Lengyelországot, melyet szeptember 17-én a másik irányból a Vörös Hadsereg is megtámadott. Lengyelország a háború első véres áldozatává vált, Hitler és Sztálin pedig egy kettős győzelmet tudhattak magukénak. Gyors diadalukat nemcsak az elsöprő katonai fölényük hozta el, de a nyugati országok részéről sem találkoztak semmilyen konkrét reakcióval.

A modern Európa alapjai a nácizmus feletti győzelem emlékére, egyben a háború első szakaszában tanúsított passzivitással kapcsolatos igazság szégyenteljes tagadására épültek. Amikor a gyilkos rezsimmel elsőként szembeszálló Lengyelország vérben állt, Párizsban vagy akár Londonban is sokan hittek még abban, hogy Hitler megáll Varsónál. Azonban hamarosan meggyőződhettek róla, mennyire tévedtek.

Mindaz, amivel Lengyelország szembesült és ami a német megszállás alatt a lengyel földön történt, a teljes elfajulás története. A németek Lengyelország területén hajtották végre a legkegyetlenebb bűntetteiket. Lengyelország területén építették ki a történelem egyik legszörnyűbb bűntettéhez, a holokauszthoz használt infrastruktúra nagy részét. Számos nyugati ország számára a megszállás fájdalmas, de túlélhető tapasztalat volt. Lengyelországban mindeközben az alacsonyabb rendű emberként kezelt lengyelek és zsidók milliói küzdöttek meg a túlélésért nap mint nap. A zsidó népet a „felsőbbrendű” nép kezdettől fogva megsemmisítésre ítélte. A lengyel nemzetet rabszolganemzetté minősítették, amelynek nagy részét kiirtásra szánták.

A Nyugathoz rendkívül lassan jutott el a tudat, hogy Németország földi pokollá változtatta Lengyelországot. Jelképesnek számít Jan Karski története, aki az elsők között juttatta el az Egyesült Államokba a német bűncselekményekről – a zsidók kiirtásáról – szóló jelentést. A Nyugat még akkor sem állt készen a teljes igazság elfogadására, amikor már hónapok óta tartott a háború. 

A második világháborúval kapcsolatos igaz­sággal való szembenézés nemcsak a múlttal, hanem a jövővel szemben is kötelességünk. Az, hogy a háború utáni Németországot a háborús bűnösökkel való mélyreható elszámolás nélkül fogadták vissza gyorsan a nemzetközi közösségbe, ajtót nyitott a gonosz relativizálása előtt. A politikában ritkán van helye a moralizálásnak, de a totalitarizmusok értékelése pillanatában nem lehet kétségünk afelől, hogy ez volt az abszolút gonosz, a bűnösök pedig egyszer s mindenkor­ra kizárták magukat az emberiség közösségéből. Eközben egyre többet hallunk és olvasunk az áldozatok bűnrészességéről. Innen már csak egy lépés a történelem teljes megfordítása és feje tetejére állítása. Lengyelország esetében ezt a lépést nem más tette meg, mint Vlagyimir Putyin. Az orosz propaganda évek óta próbálja elhitetni a világgal, hogy Lengyelország felelős a második világháború kirobbanásáért. Ez az arcátlan, szinte abszurd hazugság a totalitárius propaganda egyik alapvető jellemzője.

A történelmi összehasonlítások csalókák, de ezeket ma már nehéz figyelmen kívül hagyni. Ha a második világháború előzményeit korunk történéseire írnánk át, akkor a csúcspont Oroszország Ukrajna elleni inváziója lenne. Az, hogy ez megtörtént, azt jelenti, hogy számos ország megfeledkezett a 20. század tanulságairól. Egy totalitárius hajlamú, újjáéledő birodalommal állunk szemben. 83 évvel ezelőtt Lengyelország volt az első, amely megtagadta a behódolást. A szabadság iránti hűséget, a nyugati civilizációt megalapozó értékek iránti hűséget választotta. Szövetségesei pedig elárulták. Ha ehhez a történethez térünk vissza, akkor nem azért tesszük, hogy megemlékezzünk róla, hanem hogy elkerüljük azokat a hibákat, amelyeket akkor követtünk el.

A szerző a Lengyel Köztársaság miniszterelnöke

(A szöveg a Wszystko co najważniejsze című havilappal közösen jelent meg a Nemzeti Emlékezet Intézete és a Lengyel Nemzeti Alapítvány történelmi projekt részeként)

Borítókép: a Luftwaffe által lebombázott Wieluń, 1939. szeptember 1-jén (Fotó: Wikipédia)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.