Előnyére fordíthatná Varsó a migrációt

Miközben Lengyelországban éles vita folyik arról, hogy beengedjék-e a menekülteket vagy sem – hiszen egy ottani szólás szerint „Lengyelország a lengyeleké” –, a valóság az, hogy már ma is többetnikumú országról lehet beszélni, amely a jövőben még inkább azzá fog válni. Ez a vita eldőlt. A kérdés ma úgy vetődik fel, hogy hogyan lehetne megszervezni és ellenőrzés alatt tartani a migrációt, elkerülendő a vele járó kockázatokat, és hogyan lehetne az ország lehető legnagyobb előnyére fordítani a folyamatot – olvasható a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap legújabb számában.

POLAND-IMMIGRATION Fotó: JANEK SKARZYNSKI

Ennek oka, hogy kétfajta bevándorló van. Akik az Egyesült Államokat felépítették, saját erőből, vállalkozószellemből, külső segítség nélkül – legfeljebb a már korábban letelepedett rokonaik támogatásával teremtették meg új életüket. A nemkívánatos bevándorlók bejutásának megakadályozására állították fel az Ellis-szigeti átmeneti tábort, ahonnan azokat, akik nem felelnek meg a szigorú kritériumoknak, visszaküldték származási országukba. A bevándorlók másik része azzal a számítással érkezik, hogy kihasználja a jóléti társadalom előnyeit. Innen válik érthetővé, hogy az emírségek miért enged be keresztényeket a Fülöp-szigetekről és hindukat Indiából, miközben muzulmánokat egyáltalán nem.

Mohamed ugyanis meghagyta, hogy követői jövedelmük bizonyos részét, amely aprólékosan meg van határozva a Koránban, alamizsnálkodásra használják fel szegény hitsorsosaik javára. Ha egy jordániai bevándorló az emírségekbe érkezik, követelheti, hogy támogassák őt, mert ez vallási kötelességük. Ezért a gazdag muzulmánok inkább adakoznak mecsetek építésére Európában, mint szegény hittestvéreik javára, akiket igyekeznek minél távolabb tartani maguktól

– magyarázza Rafal A. Ziemkiewicz.

Lengyelországnak a legális bevándorlás amerikai mintáját kellene követnie: legyen egy saját „Ellis-szigetünk”, lehetőleg az ország határain kívül, ahol különválaszthatjuk a számunkra hasznos bevándorlókat a követelőzőktől – javasolja a szerző. A határkerítések építése mellett bevándorlóirodákat kellene nyitni olyan helyeken, mint Észak-Irak (ahonnan tömegesen érkeznek az illegális migránsok a belarusz–lengyel határra), ahol lengyelországi tartózkodási engedélyt igényelhetnének. Az emírségek gyakorlata viszont Lengyelország számára nem opció. 

Ha milliók készek életüket kockáztatni az Európába jutásért és megfizetni a borsos árat az embercsempészeknek, akkor ki lehetne választani közülük azokat, akik készek „lengyellé válni”, belenőni egy új kultúrába, gazdagítani saját magukat és a befogadó országot.

Ehhez csak a feltételeket kell megteremteni, de semmiképpen sem segélyekkel, hitelekkel és különféle privilégiumokkal, hanem a boldogulásukhoz szükséges feltételek megteremtésével. Létre kellene hozni azokat az intézményeket, amelyek lehetővé teszik a nemkívánatos, jogsértő elemek kiszűrését és kiutasítását, és amerikai vagy dán mintára kötelezővé tenni a bevándorlóknak a vizsgát lengyel jogból, kultúrából és nyelvből, amihez megfelelő tankönyveket és az anyanyelvükre fordított anyagokat kellene biztosítani. Mindezt minél hamarabb, mert égetően szükség van a munkaerőre, és ez az igény lavinaszerűen tovább fog nőni. Szerencsére nem kell új megoldásokat keresni, csak tanulmányozni és felhasználni más országok tapasztalatait. Ez esetben az anyagi sikerre szomjazó és asszimilációra kész bevándorlók egy jövendő lengyel siker motorjai lehetnének.

Lengyelországnak megvan a potenciálja, hogy a szegény országok lakói számára a gazdasági szabadság európai hazájává és a siker földjévé váljon, amilyen Amerika volt száz évvel ezelőtt a lengyelek és más európaiak számára

– összegzi álláspontját a Do Rzeczy szerzője.

Borítókép: vietnami eladók egy varsói ruhaüzletben (Fotó: AFP/Janek Skarzynski)