Újabb korlátozásokat vezetnek be Lengyelországban
A koronavírus omikron variánsának megjelenése miatt szerdától egyszerre kevesebben vehetik igénybe a szolgáltatásokat.
A koronavírus omikron variánsának megjelenése miatt szerdától egyszerre kevesebben vehetik igénybe a szolgáltatásokat.

Jens Stoltenberg kijelentette: egyeztetés folyik a tagországok külügyminisztereivel a határszakaszt érintő krízisről.

Lengyelország, Litvánia és Lettország olyan határvédelemre tért át, mint amilyennel 2015-ben Magyarország védte az Európai Uniót.

Ez a harmadik olyan üzlet a lengyel médiapiacon az elmúlt öt évben, amelyben az amerikai milliárdos részt vesz.

A taláros testület ismételten a lengyel alkotmány elsőbbségét mondta ki a nemzetközi ítéletekkel szemben.

Az Európai Parlament újra megvitatta a migrációs helyzetet.

A lengyel és a balti házelnökök közös nyilatkozatban szólaltak meg az ügyben.

Keddre virradó éjjel mintegy ötvenfős migránscsoport erőszakos határsértési kísérletét hiúsították meg.

Úgy tudni, a a csütörtöki repülőjáraton 374 visszatérő utazott.

A lengyel–belarusz határincidens nemcsak a migrációról, illetve két ország ellentétéről szól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A miniszterelnök viszont önazonos és következetes volt, ma is azt képviseli, amit a háború kitörésekor – mondta lapunknak Boros Bánk Levente.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

Lula tétlenséggel vádolta a szervezetet a Gázai övezetben kitört háborúval kapcsolatban.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.

Profi tolvajokkal állunk szemben.

Először szenvedett vereséget az NB I-ben a Paks a 2025/26-es idényben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.