A milliárdos áfacsalás szálai elvezethetnek egy rejtélyes alvilági leszámolás megoldásáig
Néhány évvel ezelőtt maffiamódszerekkel végeztek ki két strómant, a holttestük a mai napig nem került elő.
Néhány évvel ezelőtt maffiamódszerekkel végeztek ki két strómant, a holttestük a mai napig nem került elő.

A montenegrói szerb Delević mázsaszám üzletelt a marihuánával, de kétszer is lebukott, így rabló, majd embercsempész szervező lett.

Folyamatosak a leszámolások Délnyugat-Mexikóban.

A városvezető akciója a jelek szerint saját szimpatizánsai körében is kiverte a biztosítékot.

A DK elnökének kegyétől függ, hogy alakíthat-e országgyűlési frakciót a „zöldpárt”.

B. Károly lőtt a megalapozott gyanú szerint Döcherre és testőrére.

Az elemző szerint Karácsony Gergely a nemzeti vagyon elherdálásának a 2010 előtti baloldali vezetésre jellemző mintáját folytatja.

Több mint egy éve találták meg a Tatán azt a koponyát, amelynek eredete továbbra is ismeretlen.

Portik Tamás újabb négy gyilkosság kapcsán került a detektívek látókörébe, de vannak olyan emberölések is, amelyek áttételesen kapcsolhatók a bűnözőhöz.
Késsel gyilkoltak meg egy férfit a IX. kerületben, az áldozatnál egy gáz-riasztó fegyver volt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy szolgálaton kívüli polgárőr sietett segítségére annak a sofőrnek, aki vasárnap reggel árokba hajtott Dunavecsénél.

Az Európa-szerte tapasztalható negatív hatásokat a magyar lakosságnak nem kell elviselnie.

A tragédia körülményeit a BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Beszédírós fotóval próbál hasonlítani Orbán Viktorra a Tisza-vezér.

Őrtüzekkel emlékeztettek Erdély-szerte az autonómia törekvésekre.

Al-Fasír (vagy el-Faser) volt az utolsó, még a kormányerők ellenőrzése alatt lévő város az ország délnyugati felében.

Magyarország az egyetlen NATO-tagállam, amely a háború kezdete óta nem szállított fegyvereket Ukrajnának.

Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte meg a Forma–1-es Mexikóvárosi Nagydíjat.

Vasárnap a Moto3-as Malajziai Nagydíj felvezető körében történt a baleset.

Példátlan jelenet zajlott le: biztonsági őrök kísérték ki Keir Starmert a Westminster-palotából, miután elveszítette önuralmát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.