Egy Tóta W. Árpád nevű ember, aki jó ideje publikál a Hvg.hu hasábjain, nagyon unhatta már, hogy nem figyelt fel rá a jobboldali sajtó, ezért Hullik a forgács címmel megint írt valami retteneteset.
A lengyelországi eseményekből kiindulva megeresztette a fantáziáját, s elképzelte, miként lehetne leszámolni a nemzetpárti kormányoldallal Magyarországon, ha az ő balliberális barátai megkaparintanák a hatalmat.
Nevezett publicista követendő mintaként tekint a Tusk-féle társaság randalírozására, s arról ábrándozik, hogy egyszer nálunk is lesz tisztogatás a köztévében és a közéletben.
Igen, így néz ki egy ilyen rezsim bontása. Bűnözők kerülnek sittre, udvari költőket rúgnak ki. Kiváltságok szűnnek meg, ebül szerzett vagyonokat koboznak el.
Tóta W. és körei a szellemi elődöktől ennél többet is tudhatnak arról, miként kell elbánni az ellenséggel, amely lehetett osztályidegen, reakciós, klerikális (a nagypolgárságra és a módosabb parasztságra kivetítve burzsuj és kulák), ma meg „fideszes”. A vagyonelkobzásra remek gyakorlati példák lebeghetnek a szemük előtt. A nagy elődök tudták, hogyan kell listákat készíteni, s ezek alapján közalkalmazottakat eltávolítani az állásukból, kilakoltatni lakásukból, megfosztani őket munkájuk gyümölcseitől. A börtön már csak hab a tortán.
A hazudozás, a politikai ellenfelek megrágalmazása, az erőszak, a zavarkeltés a baloldal ősi módszerei közé tartozik. Csak el kell hitetni a néppel, hogy a nemzeti-keresztény kormányzat felelős azért, hogy az ország bajban van.
(Persze nincs bajban, de az ellenkezőjét kell állítani.) Mondani kell – Tóta W. mondja is −, hogy Magyarországon is eljön a vég, amely fájdalmasabb lesz, mint Lengyelországban.
De kicsit már kellemetlen lehet belegondolni, hogy minden egyes lopás közelebb hozza a leszámolást, és tovább élesíti a bárdot.
„Lesz csontváz minden hétre” – jósolja a Hvg.hu jövendőmondója, aki bizonyára közelről ismeri a baloldali stratégiát.
Azt nem írta, hogy gyilkosság is lesz minden hétre, pedig írhatta volna, mert az említett elődök e téren is rutinosak voltak. No, meg abban is, hogyan kell a gyilkosokat felmenteni, miként azt a második világháború után a Gyömrő környéki gyilkosságsorozat elkövetőinek esetében tették.
Akkor a megrágalmazott és ártatlanul legyilkolt áldozatok között volt bíró, pap, közjegyző, földbirtokos, tanár és arisztokrata, mint például a 42 éves gróf Révay József filozófus, egyetemi tanár, festőművész és jégkorongozó olimpikon. Őt és egyik ismerősét 1945 tavaszán lőtték fejbe a gyömrői kommunista rendőrökből verbuválódott különítmény tagjai. Az áldozatok száma pontosan ma sem megállapítható (egyes feltételezések szerint elérhette a százat is), viszont a gyilkosoknak a hajuk szála sem görbült.
Mondhatná Tóta W., hogy itt még nem tartunk, de ott már igen, hogy a lengyel köztársasági elnök (az ő szóhasználatával „Duda nevű palotapincsi”) által kegyelemben részesített politikusokat Tusk rendőrei letartóztatnak az elnöki palotában.
És azért ne feledjük: láttunk már rendőrattakot és szemkilövést Budapesten is a baloldal égisze alatt!
A baloldali publicista a jelek szerint betegesen keresi a feltűnést. De mivel már nagyon unalmasak az alpári stílusú, gyűlölködő zagyvaságai, mind hevesebben csapkod a bűzös mocsárban, hogy észrevegyék.
A szerző író, újságíró
Borítókép: Tóta W. Árpád (Forrás: Blogstar)
