A liberális celebvilágba csipetnyi nemzeti érzés sem szorult
Érzékelhető volt egy nagyon is szemmel látható változás Trinanon megítélésével kapcsolatban.
Érzékelhető volt egy nagyon is szemmel látható változás Trinanon megítélésével kapcsolatban.

A járvány alatt „hála” a nemzetközi liberális médiának a kormánynak egy másik fronton is védekeznie kellett.

Az Európai Unió egyes vezetőinek köreiben már szinte tilos biológiai nemekről beszélni.

NEM a liberálisok és globalisták támadásaira, IGEN a szuverenitásunkra és a saját utunkra.

A baloldali, abolicionista értékrend szerint a bűnözés társadalmi meghatározottság eredménye.

Ezek a bírálatok a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként meghozott keddi országgyűlési felhatalmazás miatt érték a kormánypártokat – mondta Szijjártó Péter.

Él egy makacs illúzió a nemzeti konzervatív oldalon, miszerint a baloldal egyszer és mindenkorra legyőzhető, csak jobban kellene kommunikálni – Gajdics Ottó írása.
Minél jobban acsarkodik a balliberális ellenzék a nemzeti kormány politikája ellen a nemzetközi porondon, annál inkább leleplezi kiterjedt kapcsolatait a globalista erőtérben.
Számos balliberális polgármester szegte meg az ígéretét, és a beharangozott kedvezmények helyett adót emeltek vagy éppenséggel új sarcokat vetettek ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béke Tanácsába a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap 20.30-kor rendezik a szerb–magyar rangadót a vízilabda Eb középdöntőjében

A Liverpool magyar sztárja azt is elárulta, hogy a hibája után ő rúgja-e a következő tizenegyest is.

Két autó is elütötte, a sofőrök segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.