Klopp a kiütéses győzelem után: Egy idióta vagyok + videó
A Liverpool 11-2-es összesítéssel ejtette ki a Spartát az El-ből, az angolok edzője mégis mérgelődött a meccs során.
A Liverpool 11-2-es összesítéssel ejtette ki a Spartát az El-ből, az angolok edzője mégis mérgelődött a meccs során.
A Bayer Leverkusen és a Liverpool is a legjobb nyolc közé jutott az Európa-ligában.
Az angolok az idegenbeli 5-1 után az Anfielden sem kegyelmeztek a cseh csapatnak.
Az 1-1-es döntetlen miatt inkább a Vörösök bánkódhatnak, mert hiába kértek számon egy tizenegyest a játékvezetőn.
Tíz fordulóval a zárás előtt még három csapat, az Arsenal, a Liverpool és a City is küzd az aranyért.
Van Dijk a Premier League-ben legutóbb januárban veszített fejpárbajt, és 25-nél tart a nyerő szériája.
Szoboszlai Dominik kezdőként egy órát töltött a pályán, és kimondottan jól futballozott.
A magyar középpályás ott lesz a pályára vonulók között, Mohamed Szalah viszont kispadozik.
Az éllovas Liverpoolt és a Cityt egy pont választja el egymástól, így a mérkőzés eredménye kulcsfontosságú lesz.
A két legendás menedzser rivalizálásának talán utolsó felvonása következik vasárnap délután.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelzett allergén miatt.
Megvannak a magyar csapatok ellenfelei a nemzetközi kupákban – íme az esélyek százalékos bontásban.
Botrány, amiről beszámolnak.
Nem élvez kivételt az önkormányzati rendezvény, az esetleges büntetőjogi következményekkel is számolniuk kell a szervezőknek.
A foglalások zöme nem haladja meg a 170 ezer forintot.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A foglalások zöme nem haladja meg a 170 ezer forintot.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.