Liz Truss előtt bezárult az ajtó – Farage pártja nem kér a volt brit miniszterelnökből
A Reform UK kegyeit keresik a brit konzervatívok.
A Reform UK kegyeit keresik a brit konzervatívok.

A CPAC Hungary színpadán Liz Truss brit politikus elmondta, hogy hatalmas problémákkal néz szembe Nagy-Britannia.

Külügyminiszteri tevékenysége leginkább a diplomáciai ügyetlenkedései miatt volt emlékezetes.

A történelem során harmadszorra töltheti be nő a tisztséget Nagy-Britanniában.

Ha esetleg az általad kirobbantott atomháborúban mégsem te fogsz meghalni elsőként, akkor mit fogsz gondolni másnap és harmadnap?

Máris magára haragította a skótokat a brit miniszterelnöki pozíció esélyesebb jelöltje.

Liz Truss szerint Boris Johnsonnak jól megérdemelt pihenőre kell vonulnia.

Megválasztása esetén Liz Truss és Rishi Sunak is végrehajtaná a bevándorlók Ruandába toloncolását.

Világmárkák is internetes mémekkel játszanak rá Boris Johnson – egyelőre félig-meddig abszolvált – távozására.

A brit külügyminiszter a kitoloncolási rendszer kiterjesztésével nyerné meg Boris Johnson miniszterelnöki székét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Orosz drónok támadtak.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A magyar kapust annak ellenére is dicsérték Németországban, hogy a bajorok kiütötték a Lipcsét.

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.