Elképesztően látványos videó: lőgyakorlaton a Leopardok
Videó és galéria a cikkben.
Videó és galéria a cikkben.
Az öthetes alapképzés újabb állomása ezúttal a Somogy vármegyei Sántoson volt.
Észak-Korea pénteken tüzérségi gyakorlatot indított a Dél-Koreai határ közelében, kétszáz lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel a 2018-as katonai egyezményt.
A Légvédelmi Rakétaezred október 26-án és 27-én célkövetési gyakorlást hajt végre, amelyen a Honvédség vadászrepülői és helikopterei is részt vesznek.
Éles lőgyakorlatot tartottak a vásárhelyi katonák a Lynx, azaz Hiúz nevű gyalogsági harcjárművel.
A honvédség arra figyelmeztet, érdemes elkerülni egy bizonyos helyet.
Tengeri hadgyakorlatot kezd Törökország Ciprus partjai előtt szombaton, a műveletek során lőgyakorlatokat tartanak majd.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető vezényelte le személyesen a csütörtökön megtartott lőgyakorlatot – jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
„Azok, akiknek nincs egyetlen »kötelezően helyes« véleménye, veszélybe kerülhetnek” – írta a szlovák kormányfő.
A miniszterelnök munkalátogatásra érkezett az Egyesült Arab Emírségekbe.
Díszes római hajóorr került elő Salzburgban.
A The Athleticben soha nem jelent még meg ekkora terjedelmű írás a magyar labdarúgásról. Mindezt Szoboszlai Dominiknak köszönhetjük.
Brüsszelben a rendőrség mellett katonákat is bevetnek a növekvő bűnözés miatt – közölte Orbán Balázs Bernard Quintin nyilatkozata alapján.
Munkatársaink részletesen elemezték a gyilkosságot és visszautaltak a baloldali eszmerendszer korábbi évtizedekkel ezelőtti könyveire is, amelyeket az amerikai diákok is olvasnak.
Lakossági fórumot tartottak az NKE beruházás kapcsán
Brüsszelben a rendőrség mellett katonákat is bevetnek a növekvő bűnözés miatt – közölte Orbán Balázs Bernard Quintin nyilatkozata alapján.
Munkatársaink részletesen elemezték a gyilkosságot és visszautaltak a baloldali eszmerendszer korábbi évtizedekkel ezelőtti könyveire is, amelyeket az amerikai diákok is olvasnak.
Lakossági fórumot tartottak az NKE beruházás kapcsán
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.