Suárez: „A FIFA mindig Uruguay ellen van”
A dél-amerikaiak fizikailag, majd szóban is nekimentek a játékvezetőknek, a VAR is pofont kapott.
A dél-amerikaiak fizikailag, majd szóban is nekimentek a játékvezetőknek, a VAR is pofont kapott.
Két kapufa és más semmi az Uruguay–Dél-Korea találkozón, amelyen kaput eltaláló lövés sem volt.
Az uruguayi csatár nemsokára újra szabadon igazolható lesz, állítólag az MLS-ben folytatja.
Az uruguayi csatár bombagólt lőtt, és kikelt a drukkerek ellen, akik az ellenfél kapusára támadtak.
Jó barátjának, Luis Suáreznek szólt az ártatlannak szánt üzenet, amelynek volt egy érdekes részlete.
Az Atlético Madridtól távozó csatár ahhoz a csapathoz szerződik, amelyhez először 14 évesen került.
Carlo Ancelotti kollégája útját követné. A listavezető és a címvédő gólvágója is felépült a rangadóra.
Luis Suárez volt a rangadó legjobbja, az uruguayi támadó betartotta az ígéretét volt csapata ellen.
Az uruguayi támadó szerint a Barcelonának nincs vezére, de a katalánokat így sem becsülhetik le.
Az Atlético Madrid játékosainak ünneplésébe kis hiba csúszott, a vezetőedző bánta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
A kivitelezés és a felújítás már idén elkezdődhet.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
A kivitelezés és a felújítás már idén elkezdődhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.