Szlovákia magyarlakta régióit is fejleszteni fogják
Az MKP elnöke, Forró Krisztián fontosnak tartja, hogy Dél- és Kelet-Szlovákiában is megvalósuljanak beruházások.
Az MKP elnöke, Forró Krisztián fontosnak tartja, hogy Dél- és Kelet-Szlovákiában is megvalósuljanak beruházások.

A februári választási kudarc után együttműködnének a szlovákiai magyar pártok, de máris kiütköztek a nézeteltérések.

Indulatokat váltott ki a szlovák kormányfőből a Magyar Közösség Pártjától átvett tíz pont.

Eljött a hiteles magyar képviselet ideje a Felvidéken, mert nincs már hová hátrálni – mondta Menyhárt József, a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) nevű közös felvidéki magyar lista legerősebb résztvevője, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke szerdán az MT
A szlovákiai magyarság nem kapja meg az ottani közmédiában neki járó műsoridőt, ezért a szlovák állami szervekhez fordul – mondta Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja (MKP) országos tanácsának elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Berekesztették az ötpárti egyeztetést a felvidéki közös magyar választási lista kialakításáról – derült ki az egyeztetést kezdeményező és annak otthont adó Magyar Közösség Pártja (MKP) által csütörtökön kiadott sajtóközleményből.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

Meghátrált a helyi baloldal, nem tartják vissza tovább a kormány által már januárban átutalt több száz millió forintot.

Jövő héten jöhet a megállapodás.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Nem meglepő, hogy Magyar Péter és szövetségesei minden erejükkel igyekeznek támadni az elért eredményeket.

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.

Péterfalvi Attila kijelentette, hogy a Tiszának biztosítania kellett volna, hogy a szimpatizánsai adatai ne szivárogjanak ki.

Az amerikai–orosz megegyezés nem lehetetlenült el, mutatott rá a kormányfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.