Lisztes Krisztián példája az MLSZ kimutatása szerint is sokat ér
Több játékpercet kaptak a fiatalok az NB I-ben, de még mindig nagy a lemaradásunk.
Több játékpercet kaptak a fiatalok az NB I-ben, de még mindig nagy a lemaradásunk.

Tizenhárom év után szakad meg az együttműködés, amely a Mol szerint kiemelkedően sikeres volt.

Eljött a büntetés pillanata a Vidinél és a Honvédnál az évek óta tartó felelőtlen gazdálkodás miatt.

A hazai rendezésű Európa-bajnokságon csapatunk Írországgal vív ki-ki meccset.

A világ 57. leggazdagabb embere magyar futballcsapatba is fektetheti a pénzét.

Philippe Clement szerint tízből nyolcszor legyőznék a Fradit, amelynek a fegyelmezettségét dicsérte.

Az MTK azt a szakembert jelölte ki utódnak, akivel eleve el kellett volna kezdeni az idényt.

A ferencvárosi legenda szerint a fiatal magyar játékosokat következmény nélkül agyonrúghatják a pályán.

Története háromezredik élvonalbeli mérkőzését nem tudta győzelemmel ünnepelni a Honvéd.

Egyetlen tizenegyesgól elég volt a Honvédnak, hogy elhozza a három pontot Kisvárdáról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

Az Egyesült Államok elnöke éles szavakkal bírálta a televíziós társaságot.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A nemzetközi sajtó egyértelműen sikeresnek ítéli a találkozót, és elismeréssel nyilatkozik róla.

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Mcsi Attila volt a légió egyetlen gólszerzője, Szoboszlai Dominik felemás hetet zárt.

Az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök együttérzően baráti kapcsolata lélektanilag részben arra épül, hogy mindketten átélik a globális hamis narratíva iszonyú erejének pusztító hatását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.