Magyar védő gólja is kellett a döntőbe jutáshoz
Lang Ádám örülhetett, de Németországgal ellentétben Cipruson még nem biztos a siker.
Lang Ádám örülhetett, de Németországgal ellentétben Cipruson még nem biztos a siker.

Nem lép pályára júniusban a Nemzetek Ligájában Marc-André ter Stegen, a Nationalelf kapusa.

A magyar válogatott szélső még egyetlen percet sem játszott az MLS idei kiírásában.

Lovrencsics Gergő könnyedén felvette a fonalat Splitben, még évekig játszana magas szinten.

Aggódott, hogy kinézik a magyar válogatottból az angolsága miatt, és technikásnak tartja magát.

Az északírek ellen alkalmazkodhatunk a szigetországi stílushoz, aztán jön a Nemzetek Ligája.

Három kötelezőnek tűnő győzelem, három óriási bukás és a magyar futball három „hóhérja”.

Marco Rossi Gulácsi Péter sérüléséről is beszélt az Észak-Írország elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.

A magyar kapitány elégedett válogatottunk teljesítményével, szerinte nem érdemeltünk vereséget a szerbektől.

Déli szomszédaink nem szakadtak meg a magyar válogatottal szemben, de így is nyertek 1-0-ra a Puskás Arénában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügyet felderítő rendőröket kitüntették.

A frakcióvezető szerint a választás után derül ki, hogy mi lesz a mentelmi jog sorsa.

A síkosságmentesítés közös feladat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

Aki Brüsszelt követi, annak a genderpolitika is kötelező.

A patrióta politikus nem jósol nagy jövőt a kisebbségi kormánynak.

Jelentős kártérítést kapott a Guantánamón sínylődő „örök fogoly”.

A magyar középpályás többszörösen emlékezetessé tette a Barnsley elleni hétfői kupasikert.

A pénzintézeteknek legkésőbb a díjmódosítást megelőzően két hónappal kell közzétenniük az egyoldalú díjemeléseket.

Annak ellenére volt jelentős a bővülés, hogy év végére korrigáltak az árak és némileg csökkent a forgalom.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.