Fókuszban a közös múlt
Őrizni, használni, teremteni címmel rendezik meg a Vigadóban az Essentia Artis második tematikus napját.
Őrizni, használni, teremteni címmel rendezik meg a Vigadóban az Essentia Artis második tematikus napját.

Az MMA kiállítása kronologikus rendben tárja elénk Tamási Áron pályáját.

A magyar film napja alkalmából dokumentumfilmeket, animációs filmet és kisjátékfilmet láthatnak az érdeklődők.

A Magyar Művészeti Akadémia tagozatai idén is két-két személynek ítéltek oda tagozati díjakat, amely közül az egyik határon túli vagy diaszpórában élő művész vagy művészetelméleti szakember elismerésére szolgál.

A hangoskönyv nemcsak azoknak szól, akik szeretik a színházat, a történelmet vagy szeretnének az időben utazni, hanem azoknak is, akik kételkednének a magyar nyelv szépségében.

Élénk érdeklődés mellett nyitották meg az elmúlt hét végén a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban a Transzmisszió című, generációkat összekötő tárlatot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Na, akkor itt a lényeg, tömören, világosan, érthetően! Deák Dániel foglalja össze, aki nem érti, azon nehéz segíteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.