Fókuszban a közösség ereje

Április 2-ig várja programokkal az érdeklődőket az Essentia Artis eseménysorozat a Pesti Vigadóban, az MMA székházában. Négy tematikus nappal is készültek a tavaly végzett MMA művészeti ösztöndíjas művészek és elméleti szakemberek, amelyből nagy érdeklődés övezte a március 9-i és 16-i kiemelt napokat, a holnapi harmadik eseménysorozaton pedig a gyerekek kerülnek a fókuszba, de emellett a felnőttek is találnak izgalmas programokat: Hamvas Béla közelgő születésnapjára is reflektál egy-egy műsorelem és a napot Bagdy Emőke előadása zárja.

2023. 03. 21. 21:50
Essentia Artis
Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.


Navratil Andrea Liszt Ferenc-díjas énekes a madarak segítségével szárnyra kel és elindul a népdalok útján, hogy a közönséggel minél több állatpajtást megénekeljen. A Déryné Társulat előadásában látható a legendás költőről, Petőfi Sándorról szóló darab, amelyet eddig hatszáz alkalommal játszottak világszerte. 

A délutáni kerekasztal-beszélgetések Hamvas Béla március 23-i születésnapja jegyében telnek Jász Attila, Győrffy Ákos és Weiner Sennyey Tibor írókkal. 

Összetartozás – Út a magányból a közösség és a hit felé címmel Dobszay-Meskó Ilona misezeneszerző, Weiner Sennyey Tibor filológus és Szabó Barna zeneszerző, Elmer István moderátorral olyan kérdésekre adnak választ, mint hogyan és miért születik opera Hamvas Béla Karnevál című írásából? Milyen jelentősége van a mise komponálásának ma? Mekkora szerepet játszik a magány oldásában a közösség? Milyen menedéket nyújthat számunkra a zene, az irodalom és a hit? 


A napot Bagdy Emőke zárja, aki a Közösség szerepe az életünkben címmel tart előadást. A közösség létezési kulcsfogalom, megjelöli azt a társas közeget, amelyben az ösztönlétből az ember magaslatára, minőségi szintjére fejlődhetünk. Az előadásban kibontja azt a szerveződési utat, ami az együtt léttől, együttességtől a közösségig haladhat, mint közös célok, értékek, élmények, történések időben összeszövődő folyamata, a kötődés, összetartozás, szolidaritás kapcsolati hálózatában, szerepek szerint tagoló rendszerében a belső kapcsolati erőrendszer működésében.

A március 2.–április 2. között zajló Essentia Artis programjai ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.


 

Részletes információ és regisztráció ITT található.

 

Borítókép: Essentia Artis kiállítás a Vigadóban (Fotó: Havran Zoltán)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.