Kiderült, miért halt meg a magyar bázison az amerikai katona
A baleset körülményeit a magyar hatóságok az amerikai hadsereggel együttműködésben vizsgálják.
A baleset körülményeit a magyar hatóságok az amerikai hadsereggel együttműködésben vizsgálják.

Nemzetközi hadgyakorlatnak ad otthont Magyarország.

A győzni akarás és a frusztráció keveréke ritkán látott reakciót váltott ki a Liverpool középpályásából.

Nem bízhatjuk a brüsszeli bürokratákra Európa jövőjét!

A szövetségi kapitány tartaná a lelket Szoboszlai Dominikékben.

Az egyik tárgy Farkas Bertalannal is járt már odafent.

Célja a magyar nemzet és Magyarország történetének részletesebb megismerése.

Lapunk publicistájának legfrissebb blogbejegyzése.

Közben felhőszakadás is jön.

A miniszterelnöki interjút Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet vezetője elemezte részletesen a Rapid extra című podcast műsorunkban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.

Az M0-s is elesett.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Partizánok gyújtogattak.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.

„Amióta a Liverpool játékosa vagyok, azt hiszem, ilyen még nem esett meg velem” – jegyeze meg a csapatkapitány.

James Cameron még mindig tudja, mitől döglik a légy, a legtöbb blockbuster boldogan elfogadná az Avatar harmadik részének nyitószámait is.

Hungary's ruling parties head into 2026 in a favorable position.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.