Dárdai Márton döntött: a magyar válogatottat választotta, Szoboszlai lájkolta
Üzenet a szurkolóknak: „Alig várom, hogy a magyar válogatott csapatában játszhassak, és rendszeresen találkozhassak veletek a stadionban!”
Üzenet a szurkolóknak: „Alig várom, hogy a magyar válogatott csapatában játszhassak, és rendszeresen találkozhassak veletek a stadionban!”

– Látjuk a lengyel miniszterelnök demokráciafelfogását, ahogy ellenzéki politikusokat börtönöznek be – fogalmazott a külügyminiszter.

„A szónak az igazi értelmében, ahogy mi használjuk” – magyarázta Dobrev Klára

A tárcavezető egyúttal megerősítette: ismét Magyarországon játszik majd az izraeli válogatott.

Tony Prior ötletgazdát és főszervezőt kérdeztem.

Szijjártó Péter ismertette, új Ukrajna-tervvel állt elő az EU, továbbá a tizenharmadik szankciós csomagot is beharangozták.

Kreatív megoldásokat javasol Brüsszelnek a Soros-közeli kutató.

A magasröptű elveket emlegető magyarországi baloldalnak elsősorban az lenne fontos, hogy az ő érdekeik szerint osszák szét az uniós forrásokat.

Európa több pontján is látni lehetett a jelenséget.

Orbán Viktor és a kormánytagok a TikTokon jelentkeztek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem árulták el neki, hogy pontosan mi történt vele.

Program nélküli hatalomra törekvés – Gulyás Gergely bírálja Magyar Péter pártját.

A 8-ason pedig három jármű ütközött.

Egy prágai központú nemzetközi progresszív hálózat finanszírozta a Telex elemzésnek álcázott kampányízű írását, amelynek látható célja, hogy erősítse a Tisza Párt esélyességének érzetét a közvéleményben.

Sorozatos korrupciós botrányok Zelenszkij alatt.

Keddre is többen kaptak behívót, folytatódik a jogellenes eljárás.

A FAZ kiemeli, hogy a találkozó baráti légkörben zajlott, és az amerikai elnök ismét támogatóan viszonyult Orbán érveihez Magyarország energiafüggőségének kérdésében.

Csökkenhet a termelőket sújtó bürokrácia.

Jövőre a 14. havi nyugdíjból egyheti összeget kapnak meg a nyugdíjasok, megemeli a kormány a költségvetési hiánycélt.

A Real Madrid és a Manchester City is nagy fizetéssel csábíthatja a magyar játékost.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.