Novák Katalin: A magyarságot, a biztonságot és a barátságot jelentik az Erzsébet-táborok
A köztársasági elnök szerint az Erzsébet-táborban az ezeréves nemzethez való tartozást lehet megtanulni.
A köztársasági elnök szerint az Erzsébet-táborban az ezeréves nemzethez való tartozást lehet megtanulni.

Az erdélyi turnéjáról, hitéről, magyarságáról, saját hangja megtalálásáról is beszélt Tóth Gabi az Origónak adott interjúban.

Őseim és a velem egy nyelvet beszélők már egy évezrede ugyanitt éltek s haltak meg. Mely nemzet fiai mondhatják el ugyanezt szerte Európában?

Böjte Csaba ösvényén a jövőnknek megmentett gyermeklelkek adják a csillagfényt.

Félő, hogy több tízezer magyar is kimaradhat a népszámlálásból.

Meg kell találnunk mi az ami örök ebben a gyorsan változó világban.

A résztvevők erős és valódi „magyarságpillanatot” élhetnek át.

A nemzetpolitikai államtitkárság táborozási lehetőségekkel és képzésekkel segíti a diaszpórában élő magyarságot.

A „majd én megmondom, mi az igazság” alapállás helyett inkább azt hangsúlyozza, hogy Trianon közös történet.

Bő egy héttel a népszámlálás tervezett vége előtt a statisztikai intézet által becsült lakosság negyede még nincs regisztrálva.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

Sorsdöntő napok előtt áll Ukrajna.

Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Szerinte a találkozó olyan volt, mint jégesőben kihajtani egy autómosóból.

Edzője is reagált a válogatott futballista szokatlan módon kapott piros lapjára.

Voltak, akik több mérkőzésen is szóhoz jutottak és bizonyítottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.