Hogy miként segíthetünk a néprajzi érdeklődésen túl azon a néhány tízezer emberen, akik még beszélnek magyarul ott, Bákó és Jászvásár környékén. És engedtessék meg nekem végezetül a legudvariatlanabb mondat, erre a tehetetlenség és a harag ragadtat. 

Beszéljünk őszintén egymás között és az ő társaságukban a valóságról, és ne szaporítsuk a szót budapesti rendezvényeken, pompásan belterjes konferenciákon! Ezek ugyanis egyetlen moldvai magyar identitásépítésében sem segítenek, bármennyire is reméljük, hogy a magyarországi értelmiségi érdeklődéshullám majd szépen kiárad rájuk is.

Lélekben ismét ott állok Klézsén, a falu közepén, ahol már álltam egy ízben, köröttem sár, a kocsmában nappal is részeg duhajkodás, de ott van Duma András tanító is, aki kézen fogva vezeti a távoli nemzet felé tanítványait. Testközelből láttam a moldvai magyarságot ott és máshol, cicoma, kottaállvány, fogadkozás nélkül, csak úgy magában. 

Megértettem, hogy az élet néha kilátástalanul nehéz. Hogy a kisgyermekek a kedvünkért talán magyarra fordítják a szót, de észrevettem, hogy egymás között már románul beszélgetnek. Végigballagtam Klézsén, és a derűs kis településen egyetlen apróságra figyeltem fel. Éspedig arra, hogy Magyarország és Székelyföld nincs jelen. 

Nincsenek magyar tulajdonú állami cégek, magánvállalkozások, nincsenek nyílt kísérletek arra, hogy magyar ügyben elmenjünk a falig. Fülembe cseng, amit székely barátaim mondtak a moldvai magyarokról – ugyanaz a gúny és lenézés áradt belőlük, ami a magyarországi proliból az erdélyi magyarok iránt. Az erdélyi magyarság jelentős része talán szentül hiszi, hogy nincs segítség, a moldvai csángók nem is akarnak magyarok lenni, rossz az életvitelük, rossz a közösségi életük, elvesztek, mert elveszítették magukat.

Nem vitatéma, hogy minden létező módon erősíteni kell a maradék néhány tízezer moldvai magyart, visszahódítani őket az egybetartozás, a haza eszméjéhez és valóságához. Valahogy úgy kellene meglelnünk őket, ahogyan a bukovinai székelységet kimenekítették reménytelen helyzetéből. Ha egyetlen magyar magyarrá akar lenni Moldvában, Magyarországnak ott kell lennie, nem képletesen, hanem valóságosan.

A megoldás tehát nem a néprajzi fesztivállal, hanem annak tudomásulvételével kezdődik, hogy a modern időkben élünk. Ha valóban az unió tagja mindkét ország, és a határhelyzet már nem ugyanaz, ami harminc éve, akkor éljünk a lehetőségekkel! 

A futball és más sportok bejövetele úgyszintén jelezze, hogy kinyílt a világ! Jelenjen meg Magyarország az online világban, a közösségi hálózatban, mindenütt, ahol fiatalok töltik az idejüket! Akár kocsma, szórakozóhely is lehet helyi intézmény. 

Hogy ezt a munkát, a moldvai magyarság környezetében végzendő gazdasági foglalást magyarországi és székelyföldi vállalkozók, állami beruházók, nagykereskedők még el sem kezdték, mindannyiunk közös szégyene.

Elfogadhatatlan a gyakori érv, hogy Romániában szoros a felügyelet a moldvai magyarok ügyében, lehetetlen áttörni a falakat. Tényleg azt gondoljuk, hogy a janicsár egyháztagok ugyanúgy hatalmuk alatt tartják az embereket, mint amikor elzártan léteztek ezek a települések?! 

Hogy nincs világháló, a fiatalok nem tanulnak, nem beszélnek nyelveket, nem járták már be a fél világot?! Miért hisszük el, hogy a magyar állam és a nemzeti kultúra nem jelenhet meg egy uniós országban?! Miért élünk a régmúltban a valóság ismerete helyett?!

Végezetül a legfontosabb: nekünk, akiknek az egész történelmünk értékőrzés és leletmentés, hogyan mondhatunk le magyar származású, magyar eredetű, de felvilágosításra, segítségre szoruló emberekről?! Elfogadhatatlan, hogy a moldvai magyarság ne létezzen, ne legyen választható a régi-új identitás akár ott helyben is. 

Ebben pedig – és ezt is meg kell értenünk – Romániában pontosan olyan módszerekkel kell előrehaladni, amelyek a kisebbségpolitikában máskor is érvényesek, hatékonyak, eredményesek. 

Szerencsére nem reménytelen a helyzet, csak végre meg kellene jelennünk Moldvában, nem szép szavakkal, nem sóhajtozva, hanem pénzzel, konkrét tervekkel, munkahelyteremtéssel. Ez a feladat, ez az egyetlen út, minden más pótcselekvés, elterelés, önfeladás.

Borítókép: Résztvevők moldvai csángó népviseletben az első magyar nyelvű római katolikus szentmisén a romániai Bákóban, a Szent Miklós-templomban 2019. január 27-én (Fotó: MTI/Veres Nándor)