„Cinkos, aki néma” – Brüsszel hallgatással támogatja Márki-Zay Pétert
Nem határolódik el a meleget és zsidókat számontartó, fasisztákat képviselő politikustól az európai értékekért felelős biztos.
Nem határolódik el a meleget és zsidókat számontartó, fasisztákat képviselő politikustól az európai értékekért felelős biztos.
A Mediaworks–Hírcentrum összegyűjtött hét olyan megnyilvánulást a politikustól, ami arról árulkodik, hogy nem idegen tőle az antiszemita, kirekesztő, rasszista megnyilvánulás.
Egyre több bizonyítékot szolgáltat a baloldali jelölt arra a kijelentésére, amely szerint az általa vezetett koalíció képviseli a fasisztákat és a kommunistákat.
A baloldal miniszterelnök-jelöltjének semmilyen politikai háttérországa nincsen.
A Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke szerint a magyar demokráciában példátlan eset történt.
Közben a baloldal miniszterelnök-jelöltje már a Závecz Research kutatásait sem tartja megbízhatónak.
A baloldali főjelölt ismét a határon túli magyarokat támadja – közölte Zsigmond Barna Pál.
A radikális nézeteket támogató miniszterelnök-jelöltnek nem lesz könnyű kimagyaráznia legutóbbi elszólását.
Dübörög a kampány.
A bolsevik mindig azzal vádaskodik, amit éppen el akar követni. Most az ország szétlopásával vádolják a kormányt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hétfőig közlekedik majd az a szerelvény, amely a jövő hétvégén rendezendő belvárosi bemutató versenyautóit viszi.
A szag volt gyanús.
Megindul az itteni cégek tőkemenekítése.
A francia labdarúgó-válogatott világsztárja hosszú idő után törte meg a csendet.
Jövőre az export és a beruházások élénkülése újra növekedési pályára állíthatja a magyar gazdaságot.
Az Egyesült Államok felismerte, hogy az Ukrajna Oroszország ellen való uszítása helyett a válság alapvető okainak kezelésére kell összpontosítania.
Tisza Party VP admits Brussels intends to harm Hungary's government and the country.
Jövőre az export és a beruházások élénkülése újra növekedési pályára állíthatja a magyar gazdaságot.
Az Egyesült Államok felismerte, hogy az Ukrajna Oroszország ellen való uszítása helyett a válság alapvető okainak kezelésére kell összpontosítania.
Tisza Party VP admits Brussels intends to harm Hungary's government and the country.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.