Április 3-án ismételten döntenünk kell, és döntésünk komoly következményekkel jár. Arról dönthetünk, hogy Magyarország és a magyar nemzet tovább mehet-e azon az úton, amelyen 2010-ben elindult vagy kénytelen lesz visszafordulni. Azt, hogy jó úton járunk és jó irányba haladunk, rengeteg dolog igazolja vissza. Kezdve a gazdaság kiemelkedő teljesítményétől, a gyermekvállalási hajlandóság emelkedésétől, a szegénység visszaszorulásától, a megújuló infrastruktúrától, a gombamód szaporodó új családi házaktól, lakásoktól és közintézményektől a születéskor várható élettartam emelkedéséig, mind arról tanúskodnak, hogy érdemes ezen az úton tovább mennünk.
Ha behúzzuk a kéziféket és az úton visszafordulunk, az semmi jót nem ígér, mert tudjuk, hogy honnan indultunk és mennyi áldozatot kellett hoznunk annak érdekében, hogy onnan eltávolodjunk. A hátraarc egyenlő az önfeladással és mindazoknak az eredményeknek az elvesztésével, amit az utóbbi tizenkét évben sikerült közösen elérnünk. Azoknak, akiknek valamilyen okból nem tetszik a mostani irány és büntetni szeretnék annak meghatározóit, azt is érdemes megfontolniuk döntésük előtt, hogy nem biztos, hogy kapunk még egy esélyt, illetve lesz elég energiánk még egyszer felállni és elindulni a jó irányba.
Hogy az Európai Unió szintjén előfordul, hogy vitába keveredünk partnereinkkel, az éppen annak a bizonyítéka, hogy immár saját jövőképpel is rendelkezünk és csak olyan európai irányokat vagyunk hajlandóak követni, amelyek a mi érdekeinknek is megfelelnek. Ez annyit jelent, hogy tudjuk, kik vagyunk, mit akarunk, és merre akarunk tartani. Elmúlt a „merjünk kicsik, lenni” időszaka, amikor mások kénye kedve szerint szolgalelkűen sodródtunk, és amikor bárki beletörölhette a lábát Magyarországba. Brüsszelnek és az európai hatalmaknak szükségük van még egy kis időre ahhoz, hogy megbarátkozzanak a gondolattal, hogy a magyarokkal nem tehetnek meg bármit, ahogy az korában volt. A langyosokat az Isten is kiköpi, ezért többé nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyen saját véleményünk és álláspontunk az összeurópai sorskérdésekben.