A Pro Arte-Munkács civil szervezet X. jubileumi nemzetközi szobrásztábora
Alszanak-e a múzsák, amíg dörögnek az ágyúk, és rakéták robbannak?
Alszanak-e a múzsák, amíg dörögnek az ágyúk, és rakéták robbannak?

Negyvenévnyi alkotómunkát tár elénk Matl Péter életműalbuma.

Bemutatták a kárpátaljai szobrászművész életműalbumát.

Matl Péter a háború alatt is alkot, három családot fogadott be, és köszönetet mond Magyarországnak.

„Hisszük, hogy a kultúra összeköt, és nem elszakít; nemzetmegtartó ereje van, ugyanakkor kölcsönösen gazdagít minden népet” – vallja Őry László, az egyesület elnöke.

Matl Péter szobrásszal a kárpátaljai magyarságról, a magyar megmaradásról és Emese álmáról beszélgettünk.

Matl Péter az elmúlt tíz évben szinte nem győzi a megrendeléseket. Munkács, Ungvár, Zalakaros, Debrecen, Püspökladány, Hajdúszoboszló, Szobránc, Ópusztaszer – szobrai benépesítették a Kárpát-medencét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Letartóztatták kábítószer-kereskedelem miatt.

Ezek nem csodaszerek, nem ígérnek azonnali fogyást, de tudatos és helyes használatukkal félévente akár tíz-húsz százalékot is veszíthetünk testsúlyunkból.

Meghosszabbították a nemzeti konzultáció határidejét.

Először csak beszélgettek.

A hatóságok már több embert őrizetbe vettek.

A békefolyamat fájdalmas engedményeket követelhet meg Kijevtől.

A brit igazságügyi miniszter elismerte a hibát.

Adottságnak tekinthetjük, hogy a magyar gasztronómia kapcsán egy idelátogató átlagos turistának jellemzően három dolog jut eszébe: a paprika, a gulyás és a tokaji bor.

Korábbi világcsúcstartónk és Európa-bajnokunk megvágta a fejét, de ez nem tartotta vissza a lublini Eb-n.

Erre minden hazai autósnak érdemes odafigyelni - mutatjuk a részleteket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.