A háborút nem lehet fehérre mosni

Matl Péter makacsul kitart. A háború sem űzheti el munkácsi otthonából. Ellenkezőleg, a Vereckei-hágón emelt honfoglalási emlékmű, valamint az Ópusztaszeren, illetve a Sátoraljaújhelyen, a kálvárián álló turul alkotója három menekült családot fogadott be, és a háború alatt is dolgozik. Fájdalmát egy angyalszoborba öntötte.

Matl Péter kárpátaljai szobrászművész Fotó: Bach Máté

Matl Péterrel három évvel ezelőtt találkoztam először. Ismeretlenül kerestem fel, ő egyből baráti jobbot nyújtott, és elkísért a Vereckei-hágóra, ahol élete talán legfontosabb, de mindenképpen legismertebb alkotása, a millecentenáriumi honfoglalási emlékmű áll. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, így természetesen a háború kitörésének első napján felhívtam, majd hétfő este ismét beszélgettünk telefonon.

Hívásom – hol máshol, mint – a műhelyében érte.

– Rengeteg kérésnek, felkérésnek kell eleget tennem, mondhatom, szerencsére, ám belső késztetésből fakadó alkotásra így kevés az időm. A háború szomorú apropót kínál ennek a mulasztásnak a pótlására. Reggelente bevásárlok, amit tudok, amit kapok, majd több órát a műhelyben töltök.

– Meg is született az első alkotásom. Még nem adtam nevet neki, de egy szomorú, magába forduló angyalt ábrázol

– kezdett bele Matl Péter.

A szobrász határozottan jelentette ki, meg sem fordult a fejében, hogy elhagyja az otthonát.

– Ahogy eddig, eztán sem megyek sehova. Ide köt az őseim emléke, a hely szelleme. Ellenkezőleg, én fogadtam be három családot, szám szerint tíz főt. Sohasem gondoltam volna, hogy a több generációra visszanyúló családi otthonomban, amit apránként vásároltam vissza, egyszer majd ukránok lelnek menedékre. Az utolsó pillanatokban hagyták el Kijevet, illetve Harkovot. Az anyósom és a feleségem nővére így is ott ragadt Harkovban. Szörnyű dolgokat mesélnek. Ma reggel például, miközben az emberek vízért álltak sorban, becsapódott egy rakéta, több ember életét követelve. Borzalmas, ami történik.

A Nemzeti Összetartozás Emlékművének avatása        Fotó: Illyés Tibor  

Matl Péter mélyen pacifista, ­elítéli a háborút.

– Olykor az ukrán állam is megkeserítette az életünket, szinte minden egyes határátlépés vegzálással járt, a nacionalisták gyakran ragadtatták magukat túlkapásokra, de erre az agresszióra egyszerűen nincs épeszű magyarázat. Ráadásul két háború zajlik. Az egyik a harctereken, a másik pedig a médiában. Bármennyire is próbálják, a háborút egyszerűen nem lehet fehérre mosni.

Matl Péter a saját tapasztalatai alapján cáfolja azokat a híreket, miszerint Kárpátalján a menekültek zaklatják a helyi lakosságot, s ő is úgy látja, éppen az ellenkezője történik annak, amit Vlagyimir Putyin hirdetett, amire számított.

– Lehetnek elszigetelt esetek, ám sokkal inkább az jellemző, hogy az emberek segítenek egymásnak. Talán nagy szavak, de ezekben a napokban születik meg valójában az ukrán nemzet – fogalmazta meg a háború egyik velejáróját.

A művész köszönetet mond Magyarországnak azért, hogy az segélyezi Kárpátalja lakosságát – s nem csak a magyarokat.

– Szinte már a háború kitörését követő órákban megjelentek Kárpátalján a Magyarországról érkező humanitá­rius szállítmányok. Mindenki élvezheti ennek az áldását, magyarok, ukránok, ruszinok, itt élők és menekültek ­egyaránt. Elsősorban tartós élelmiszerre, mindenekelőtt lisztre és üzemanyagra van szükség ezekben a napokban, hiszen a menekültáradat miatt több tíz-, sőt talán százezer fővel megduzzadt Kárpátalja lakossága.

Matl Péter kitart, és példát mutat. Emberségből és művészi hitvallásból egyaránt.

Borítókép: Matl Péter kárpátaljai szobrászművész (Fotó: Bach Máté)