Extra pénzt ad a kormány Budapestnek
Nyitott kapukat döngetett a DK, amikor azt követelte Fürjes Balázstól, tárgyaljanak a budapesti egészségügyre szánt ötvenmilliárd forint első részletéről.
Nyitott kapukat döngetett a DK, amikor azt követelte Fürjes Balázstól, tárgyaljanak a budapesti egészségügyre szánt ötvenmilliárd forint első részletéről.

Február végén megszületik a megállapodás az afganisztáni tálibok és az Egyesült Államok között – állította hétfőn a szélsőséges szervezet katari szóvivője a dpa német hírügynökségnek.
Megállapodást írt alá Szerbia és Koszovó a vasúti és közúti közlekedés helyreállításáról a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián pénteken – jelentette be az Egyesült Államok képviselője.
A szakszervezetek számára óriási eredmény, hogy a vállalat megállapodott a béremelésről is a munkavállalói érdekképviselettel.
A tárgyaláson napirenden voltak a budapesti egészségügyi ellátás javításának lehetőségei és a fővárosi szemétszállítás, az úgynevezett kukaholding kérdése is – tájékoztatott Fürjes Balázs.

Orosz-török gyámkodás mellett ültek hétfőn tárgyalóasztalhoz Moszkvában a líbiai polgárháborúban szemben álló felek azzal a céllal, hogy aláírjanak egy mindkét félre kötelező érvényű tűzszüneti megállapodást.
A brit kormány jogi erővel tiltaná meg saját magának és a parlamentnek a brexit után tervezett átmeneti időszak meghosszabbítását. Az átmeneti időszak 2020. december 31-ig tartana.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.