Negyedszerre is kettős Mercedes-siker
A VOLÁN Buszpark Kft. 17 milliárd forintot meghaladó értékben összesen 201 darab modern, a mai kor elvárásait is kielégítő autóbusz beszerzésére írt ki nyílt közbeszerzési eljárást 2018 nyarán.
Kettős Mercedes-diadal Bahreinben: Charles Leclerc balszerencséjét kihasználva Lewis Hamilton megszerezte idei első futamgyőzelmét.
Ausztráliában Bottas nem kis meglepetésre tükörsima győzelmet aratott, több mint húsz másodpercet vert Hamiltonra azután, hogy tavaly egyetlen versenyt sem tudott megnyerni.
A Formula—1-es vb melbourne-i szezonnyitóját a Mercedes élete versenyét futó finn pilótája nyerte meg, és nagyon elverte ötszörös világbajnok csapattárását, Lewis Hamiltont.
A jelenlegihez képest több mint másfélszeresére bővülhet a magyar személygépkocsi-gyártás mennyisége, ha beindulnak a gyártósorok a BMW és a Mercedes vadonatúj üzemeiben.
Merészség lenne megjósolni, miként alakulnak az erőviszonyok, ám afelől semmi kétség, hogy a március 17-én kezdődő világbajnokság sok újdonsággal szolgál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kínai beszállítók luxuscikkeket kínálnak alacsony áron.
A Legia a 2023–2024-es szezon kezdete óta 30 nemzetközi kupameccset játszott, és 17 találkozó után megbírságolták.
There are no open political issues between the two countries' governments.
Újabb videó készült a hírhedt Chevy Sparkról, amelynek sofőrje ismét alulmúlta önmagát.
Jézus keresztre feszítésére emlékezünk.
Moszkva kész folytatni az együttműködést Washingtonnal az ukrajnai konfliktus ügyében.
Magyar idő szerint szombat hajnalban kezdődik meg a rájátszás, de bajnok lesz-e Luka Doncic és a Los Angeles?
A humortalan humorista újból lecsapott.
Jézus keresztre feszítésére emlékezünk.
Moszkva kész folytatni az együttműködést Washingtonnal az ukrajnai konfliktus ügyében.
Magyar idő szerint szombat hajnalban kezdődik meg a rájátszás, de bajnok lesz-e Luka Doncic és a Los Angeles?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.