Katonákat toborzott az ukránoknak a Trump életére törő férfi
Mindenáron segíteni akart az ukránoknak, akik most inkább elhatárolódnak tőle.
Mindenáron segíteni akart az ukránoknak, akik most inkább elhatárolódnak tőle.

Egy televíziós műsorban mondta el Donald Trump volt amerikai elnök golfpartnere, hogyan reagált a republikánus elnökjelölt a lövésekre.

NATO által kiképzett afgán katonákat küldött volna a sziget védelmére Ryan Routh.

Honnan tudhatta a fegyveres, hogy hol találja a volt elnököt?

Ryan Routh a közösségi médiában gyakran kelt ki a volt elnök ellen.

A volt elnök megköszönte a titkosszolgálat helytállását.

Hét terrorgyanús személyt tartóztattak le Indonéziában, mert meg akarták gyilkolni vagy sebesíteni Ferenc pápát.

Részletekbe menő felkészülés előzte meg a Donald Trump elleni merényletkísérletet az elkövető Thomas Matthew Crooks részéről.

A Rusztem Umerov védelmi miniszter elleni merényletkísérletről szóló információk hamisak – írja a Dezinformáció Elleni Központ.

A Szövetségi Nyomozóiroda vezetőjének meghallgatása után tovább folytatódik az ügy.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.

Az Egyik csata a másik után című film nyerte el a legtöbb díjat, Leonardo DiCaprio mégis kimaradt.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.