Ha csak tippel, azt is elhisszük
A kisgyermekek képességfejlesztésében is kulcsszerepet játszhat a legmodernebb technológia.
A kisgyermekek képességfejlesztésében is kulcsszerepet játszhat a legmodernebb technológia.

A mesterséges intelligencián alapuló új szoftver kiveheti az irányítást a kezünkből.

Segíti a daganatos megbetegedés korai felismerését a CT-felvételeket elemző, mesterséges intelligencia – mondta Merkely Béla.

Elképzelhető, hogy hamarosan már nem az emberek fogják írni a legnagyobb slágereket?

Az idén a gyógyszeripar kutatási kiadásai 180–195 milliárd dollár között alakulnak, és ennek nagy részéért az informatikai cégek jelentkeznek.

Az ember egész mostanáig őrizte elsőbbségét a játékban.

Palkovics László innovációs miniszter hosszú távú együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot a Huawei magyarországi vezérigazgatójával.

Egy analízis szerint tíz műanyag tárgyból kilencet nem hasznosítanak újra.

Elfogadhatatlan, magas, korlátozott és alacsony kockázati kategóriákba sorolandók az egyes alkalmazások.

Neil deGrasse Tyson is részt vesz az MVM virtuális konferenciáján.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

Ilyesmit legutóbb Ceausescunál láthattunk.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

Zbigniew Ziobro szerint egy bűnbanda irányítja Lengyelországot.

Megdöbbentő és felháborító jelenetek játszódtak le a nagyszabású Wicked: For Good című film premierjén Szingapúrban.

A lefújást követő percek hozták az Örményország-Magyarország legszebb pillanatait.

„Nem csoda, hogy egyetlenegy valós, hiteles elszámolást sem láthatott még senki Európában.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.