Egy napon belül itt a harmadik edzőváltás: most Mészöly az áldozat
Budafokon elfogyott a türelem, a Vasas elleni hazai kudarc és az utolsó hely miatt a vezetők a váltás mellett döntöttek.
Budafokon elfogyott a türelem, a Vasas elleni hazai kudarc és az utolsó hely miatt a vezetők a váltás mellett döntöttek.

A Budafok és a Soroksár bajnokiját későbbre halasztották.

A Budafok edzője kiakadt, amikor meglátta, hogy egy hét alatt háromszor is játszaniuk kell.

A Budafok a 12. az NB II-ben, előnye mindössze két pont az utolsó előtti, 15. Budapest Honvéddal szemben.

Ha kellett, az édesapja rajta is átgázolt, ám a védelmében képletesen ölni is képes lett volna. Interjú.

Az NB I-be most feljutott Nyíregyháza vezetőedzője, Tímár Krisztián ül le a lila-fehérek kispadjára?

„Amit vállalt – a bennmaradást –, azt teljesítette, ezért hálásak vagyunk neki.”

Az Újpest még nem tárgyalt Mészöly Gézával a folytatásról, így akár új edző is érkezhet.

Az Újpest hazai pályán 3-0-ra kikapott a Kecskeméttől, Aboubakar Keita mindhárom gólban benne volt.

A Fradi elleni utolsó bajnoki miatt sem mindegy, milyen eredményt ér el ma az Újpest.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakemberek a laikusok segítségét is megköszönték.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

A kormánypárt új biztonsági és migrációs csomagot készül benyújtani.

Napi összefoglaló.

A miniszterelnöknek sikerült.

Orbán Viktor washingtoni útja mindenhol címlapra került.

Lukács Dániel képletesen írta le, mi történt az örmények gólhelyzeténél.

A szövetségi kapitány nem érti, szünet után mi történt a csapatával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.