Fajgyűlölet vezérelhette a párizsi lövöldözőt
A 69 éves elkövetőt átszállították a pszichiátriára.
A 69 éves elkövetőt átszállították a pszichiátriára.

Az Európai Bizottság adatai szerint az EU-ban a legkevesebb menedékkérelmet hazánkban adták be.

Az Európai Bizottság eddig csak az igazságszolgáltatás függetlenségét hiányolta Magyarországon.

A Hungary Helps programban hat év alatt csaknem egymillió ember választhatta a szülőföldön maradást a migráció helyett.

Varsó szerint a migráns tetemét a belarusz szolgálatok helyezték el.

A belorusz állami határőrizeti bizottság hangsúlyozta, hogy idén ez már a hatodik menedékkérő holtteste a lengyel határ mentén.

Tízezrek várják, hogy átkelhessenek az USA-ba, míg a határ túloldalán szükségállapotot rendeltek el és kivezényelték a Nemzeti Gárdát.

A valaha volt legnagyobb offenzívát indítja Stockholm a szervezett bűnözés ellen.

Tunéziában a fiatalok esetében kilencvenszázalékos a kivándorlási szándék.

A jól irányított beutazási lehetőségek ugyanis lehetővé teszik az EU számára, hogy felszabadítsa az emberi mobilitásban rejlő lehetőségeket - közölte az Európai Bizottság.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.