Itthon, Budapesten egyelőre csak a hozzáértés számít kizáró tényezőnek egy-egy városházi pozíció megpályáztatásakor, ám a nálunk jóval haladóbb Nyugaton végre elérték, hogy száműzzék a ciszheteró, fehér népséget a közszférából!
Jurák Kata kolléganőm szúrta ki a Sadiq Khan polgármester által elnökölt Transport for London gyakornoki programjának felhívását, mely kizárja, hogy fehér emberek jelentkezzenek a brit főváros vállalatának képzésére.
Illetve azokat a feketéket és barnákat is kitiltják a programból, akik genetikailag nem, de kulturálisan a brit őslakossághoz kötődnek, azaz „fehér örökséggel rendelkeznek”: s a kiírás szerint a Stuart Ross kommunikációs gyakornoki programra aspirálók csak fekete, ázsiai és kisebbségi etnikai hátterűek lehetnek, továbbá olyanok, akik valamilyen afrikai, afrokaribi, ázsiai vagy más, nem fehér örökséggel rendelkeznek. A gyakornokok a képzés elvégzése után helyi önkormányzatoknál vagy éppen a londoni rendőrségnél helyezkednek el, míg mások vezető tanácsadóként, esetleg sajtófőnökként pozicionálhatják magukat a szép új woke-gender világban.
Ízlelgessük ezt az elvárást: „nem fehér hátterű”… Közhely, de volt már ilyen a történelemben, csak vallásokat, bőrszíneket kell behelyettesíteni. Ami tehát Londonban (és a nyugati világ egyre nagyobb részén) történik, nettó fajgyűlölet, és semmiben nem különbözik azoktól az ordas eszméktől, amelyektől szegény Vásárhelyi Mária már azóta nem tud aludni, hogy a néhai O. Kovács Attila, a Napi Magyarország főszerkesztő-helyettese az első Orbán-kormány küzdelmes korszakában megjegyzéseket tett az arcbőre vastagságára.
Persze tudjuk mi, fehéreket üldözni, kirekeszteni, diszkriminálni, megalázni, a betüremkedő csőcseléket rájuk uszítani ma már sikk lett azokban a körökben, amelynek tagjai – bár bőrük hófehér – izoláltan élnek a többi dolgos, hétköznapi, fehér ember lehangoló világától. A teljességgel korrumpálódott és protekcionistává, klánszerűvé vált nyugati felső körök luxuskolóniáiban élnek, gyermekeik (adott esetben kutyáik, macskáik és aranyhörcsögeik) elitiskolába, elitfoglalkozásokra járnak és még csak nem is érintkezhetnek az új osztályharcban elvileg legfelülre sorolt rasszproletárral, a fehér örökséggel egyáltalán nem rendelkező, „fekete, ázsiai és kisebbségi etnikai hátterű” vagy afrikai, afrokaribi, ázsiai populációval.