Ha most a groteszk irodalom mestere, Örkény István közénk csöppenne, nagyon könnyen írhatna novellákat. Sziporkázó írói fantáziájára nem is lenne szükség, hiszen a körülöttünk lévő világ készen kínálná számára a témákat, egyszerűen csak fel kellene jegyeznie a történteket.
Az Európai Bizottság az új migrációs és menekültügyi paktum kidolgozása során, még 2020-ban online konzultációt tartott, hogy kikérje az európai polgárok véleményét a tervezett szabályozásról. Egy német állampolgár a konzultációra beküldött levelében a következőket írta:
„Én és a feleségem esdekelve kérjük Önöket, hagyják abba azt, hogy egyre több embert a menedéknyújtás leple alatt illegálisan a mi német/európai szociális rendszerünkbe szállítanak más országokból. Ők tönkreteszik a biztonságunkat. Az emberekét és az államokét! […] Engem illegális migránsok letepertek és megerőszakoltak. Azóta erős pszichikai betegségem van, idegösszeomlást kaptam, utálom magam és a testem. Ezek alapján lehet, hogy az állásom is elveszítem. Azok az emberek, akiket önök itt munkaerőként prezentálnak, egyáltalán nem akceptálnak minket. Bennünket, nőket úgy kezelnek, mint az állatokat, a leszbikusokat pedig, mint engem, még annyiba se vesznek. Mi, asszonyok és lányok félünk! Már korlátok között élünk. Elkerülünk egyes helyeket, és félünk, hogy tisztán szexuális, alantas indokból megtámadnak bennünket.”
Persze lehet azt mondani, hogy a levélíró rosszkor volt rossz helyen, csakhogy transzneműektől is több ehhez hasonló levél érkezett az Európai Bizottsághoz. A német LMBTQ-személyek így biztosan nagyon örülnek a stadionok szivárványszínre festésének vagy újdonsült kormánybiztosuknak, s a nők problémáira is valódi gyógyírt jelenthet néhány kvótanő kormányzatba való beválasztása, miközben a kancellár, Olaf Scholz kijelentette, hogy Németország bevándorlóország. A Bundestag tagjai Daniel Freunddal karöltve azonban a saját kormányukon nem kérik számon a jogállamiságot, amiért az nem teljesíti egyik legfőbb kötelességét, állampolgárai biztonságának megóvását. A magát a demokrácia őrének kikiáltó Európai Bizottság természetesen teljesen figyelmen kívül hagyja a hozzá intézett, esdeklő kéréseket.
Az előbbi levélíró arról is beszámolt, hogy a rendőrség hiába tartóztatja le az elkövetőket, a bíróság nem szab ki rájuk büntetést, vagy ha mégis, feltételesen szabadlábra bocsátják őket, ami az áldozatok arculcsapásának tekinthető. Hozzátehetjük, hogy ezeket a döntéseket a szuperjogállamnak minősülő Németország „politikamentes”, „független” bíróságai hozzák. Berlinben a rendvédelmi szervek megtámadása miatt szilveszterkor letartóztatott, migrációs hátterű személyeket is rövid időn belül szabadon engedték. Úgy tűnik, Németországra a legnagyobb veszély a focidrukkerek részéről leselkedik.
Eközben Budapesten a tavalyi pride felvonulás résztvevői nagy rettegésükben, szólásszabadságuktól megfosztva, kormány- és keresztényellenes feliratú molinókat és táblákat cipeltek magukkal. Lényegében azon két dolog ellen tüntettek, melyek garantálják számukra, hogy atrocitások nélkül vonulgathatnak. A magyar kormány migrációs politikája ugyanis megakadályozza, hogy „irregulárisan érkezett, traumatizált menekültek” a felvonulókra támadjanak, mint ahogyan az Ausztriában, a linzi pride-on történt. A keresztény vallás pedig toleráns, nem rendeli büntetni a másként gondolkodókat. Míg a baloldali EP-képviselők ájult tiszteletet követelnek az LMBTQ-személyeknek, addig ők azok, akik szembeköpik a nekik semmit sem ártó keresztény híveket, újabban egy gyalázatos képkiállítással is.
A magyar jogi határzár lebontásán fáradozó „független civil szervezetek” szerint viszont hazánkban tombol mindenfajta fóbia, a gyermekvédelmi törvény egyenesen hadat üzen az LMBTQ-közösségnek. Az NGO-k útmutatásai nyomán az összes brüsszeli intézmény szörnyülködik a törvény miatt, pedig a fent elmondottak egyértelműen alátámasztják Jorge Buxadé spanyol európai parlamenti képviselő felszólalását a LIBE bizottság ülésén: „Ami miatt aggódni kellene, az paradox módon az, hogy bármelyik homoszexuális nyugodtabban sétál Budapest utcáin, mint az önök által létrehozott multikulturális negyedekben vagy no-go zónákban, ahol a homoszexuálisok élete és szabadsága veszélyben van.”
Mindez megfelelően tükrözi azt is, hogy a különféle kultúrák, vallások és a rajtuk alapuló jogrendszerek között összeegyeztethetetlen különbségek vannak. Úgy tűnik, erre még a FIFA döntéshozói is rájöttek, és a katari világbajnokságon letiltották a szivárványos karszalagot. Korábban már Angela Merkel is elismerte, hogy a multikulturalizmus megbukott, és még a németeknek sem sikerült az integráció világbajnokaivá válni.
Aki viszont nem kerülgeti a forró kását, és nyíltan vállalja a valóság feltérképezését, azt a liberálisok azonnal megpróbálják elhallgattatni. Ezt persze a szólásszabadság védelmében, a „szeretet nyelvén” teszik. Udo Ulfkotte már a migrációs válság elején arra is felhívta a figyelmet, hogy a menekültek között szintén akár évszázados törzsi ellentétek feszülhetnek. Bár Ulfkotte igazát számos tragédia támasztja alá, a német újságíróra – halála után – liberális kollégái a „vitatott” jelzőt találták a legmegfelelőbbnek.
Mindebből az is valószínűsíthető, hogy az LMBTQ-személyek sorsa valójában nem érdekli az értük síró-rívókat. A központosítás hívei a migránsokhoz hasonlóan őket is csak eszköznek tekintik a nemzetállamok felszámolására. A genderideológia iskolai terjesztése során ugyanis arra nevelnék a gyerekeket, hogy a legtermészetesebb, magától értetődő tulajdonságukat, még saját nemi identitásukat is megkérdőjelezhetik, nemhogy nemzeti kötődésüket.
A nemi identitásukban elbizonytalanított, az Isten, haza, család értékrendszert nyomokban sem tartalmazó LMBTQ-ideológiával nevelt generációk így már saját családjukhoz, szülőföldjükhöz, nemzettársaikhoz sem kötődnének. A migránsok, akik eleve nem éreznek lojalitást az európai tagállamok iránt, továbbá a nemzetközi LMBTQ-ideológia követőinek egyre növekvő tábora így nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a globalista elit kívánsága szerint Európa földjén megszűnjenek a nemzetállamok. Az ugyanis szinte kizárt, hogy az „érzékenyítettek” konzervatív, keresztény pártokat támogassanak.
A fenti levélíró az illegális migráció miatt tönkrement életekért a brüsszeli vezetőket tette felelőssé. A Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott, az illegális migrációt és a genderideológiát propagáló „független civil szervezetek” és politikai támogatóik persze semmilyen felelősséget nem vállalnak tevékenységükért. Valószínűleg abba sem gondolnak bele, hogy a gyermekek LMBTQ-agymosása számos fiatal életet futtathat zátonyra.
A szuperjogállam Németországban, ahol köztudomásúan virágzik a sajtószabadság, vajon hogyan zúdíthat össztüzet az LMBTQ-lobbi a genderideológia káros hatásaira figyelmeztető professzorra és a tanulmányát közlő lapkiadóra? Az álszakértő „független jogvédők” pedig miért nem rikoltoznak ilyenkor a gyermekek tájékoztatáshoz való jogáért? Vagy az csak az egyik irányból fontos? Az érzékenyítő kurzusokat finanszírozó, a gyermekvédelmi törvényt támadó Európai Bizottság, a perben hozzá csatlakozók és a kitartott NGO-k lényegében az emberek életével játszadoznak.
A „független jogvédők” és kedvenc bíróságaik Strasbourgban vagy Luxemburgban vajon aggódnak-e az európai tagállamok állampolgárainak emberi méltóságáért, mert a nyugat-európai kormányok és az Európai Bizottság energia- és szankciós politikájának következtében hideg lakásokban, sötétben, koszosan, esetleg munkájukat elveszítve, éhesen kell ücsörögniük? Vagy az emberhez méltó körülmények biztosítása csak a migránsok esetében kötelező? A „szakértők” szerint az a mindenféle hibrid rezsimet építgető magyar kormány tiporja lábbal az európai értékeket, melynek egyik legádázabbnak tartott tagja, Szijjártó Péter kijelentette, hogy az energiaellátás biztosítása az államok kötelessége, nehogy az állampolgárok méltatlan helyzetbe kerüljenek.
A groteszk művek sajátosságai közé tartozik a szélsőségesen össze nem illő elemek bizarr társítása, ami az olvasókból a rémület és a nevetés együttes hatását váltja ki. A fentieken inkább csak rémüldözni lehet.
A szerző jogász, egyetemi docens
