Adatokat követelnek Bidenéktől a beengedett terrorgyanús migránsokról
Csak a 2023-as pénzügyi évben több mint hatvanezer potenciális terrorista léphetett be az országba
Csak a 2023-as pénzügyi évben több mint hatvanezer potenciális terrorista léphetett be az országba
Radikálisan változtatott álláspontján a demokrata polgármester.
A bűnözők menekülés közben hagyják hátra autóikat, már most százával hevernek a roncsok a földutak mentén, tanyákon, elhagyott pajtákban.
A honvédelmi miniszter közölte, hogy a brüsszeli bevándorláspolitika nagy bajt okozott.
Olaszország a megváltozott közel-keleti helyzet miatt biztonsági okokból szintén szombattól hasonló intézkedést jelentett be a szlovén határon.
Sosem múlt el az a veszély, hogy a terror szinte mindennapossá válik a nyugat-európai nagyvárosokban – jelentette ki Bakondi György.
Az illegális migráció visszaszorítása lenne a cél.
Ugyanazok ítélik el nap mint nap Izraelt, akik szívélyesen meghívják a migránsokat Európába.
Minél durvábbak lesznek a megtámadott zsidó állam válaszcsapásai, annál inkább vérszemet kapnak majd a migrációnak hazudott invázió során beszivárgott terroristák.
Hidvéghi Balázs: Nem virágcsokrokat kell vinni a halálesetek után és sajnálkozni, hanem konkrét lépések szükségesek a védelemért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök Magyar Péter feljelentésével kapcsolatban szólalt meg.
Több szempontból sem érdemes megemelni ezt a terhet.
Az MTVA riportere a rendőrségen részletesen beszámolt az őt ért inzultusról.
A portugál csapatkapitány sportszerűen viselkedett.
Magyar Péter humbugnak nevezte a kormány intézkedését.
Sokan felháborodtak a botrányos cselekedet miatt.
Árverésre kerül Pascal ritka számológépe.
Magyar Péter humbugnak nevezte a kormány intézkedését.
Sokan felháborodtak a botrányos cselekedet miatt.
Árverésre kerül Pascal ritka számológépe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.