Gulyás Gergely elhagyhatta a karantént
A Kormányinfót élőben 16.30-tól Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra tartja Budapesten.
A Kormányinfót élőben 16.30-tól Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra tartja Budapesten.
Nekünk azok az értékek kellenek, amelyeket több mint kétezer éve Isten az emberek lelkébe írt.
Baloldal, irány a dedó!
Különösen azok a vállalkozók kerültek nehéz helyzetbe a járványhelyzet miatt, akik a turizmusban dolgoznak.
A kormány támogatása ebben az évben várhatóan 16-17 ezer határon túli honfitársunknak jelent segítséget.
Az új enyhítések célja, hogy a járványhelyzet ideje alatt lelassult, esetleg abbamaradt beruházások folytatódhassanak.
A március 11. és július 3. között lejáró okmányok Magyarországon december 15-ig érvényesek.
A Kárpát-medence magyarsága egyben van, trükkök százaival sem tudtak minket elpusztítani.
A versenyben 6-10 éves óvodások és kisiskolások vehetnek részt, akiknek nyolc héten át számítógépről elvégezhető feladatokat kell megoldaniuk.
Hiába kiabálják, hogy minden intézkedést meg tudott tartani az ország a felhatalmazás nélkül is, ez egészen egyszerűen nem igaz – írta gyorselemzésében Orbán Balázs államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.